Így reagált Gyurta Dániel Gyárfás lemondására

lemondás Gyárfás Tamás Gyurta Dániel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke ma reggel lemondott pozíciójáról. A 27 éves sportoló nem hagyta szó nélkül a történteket. 

Gyurta Dániel, az év férfi sportolója közösségi oldalán velősen summázta véleményét Gyárfás lemondásával kapcsolatban.

„Nagy levegő. Tiszta lap." - ennyivel illette az eseményeket az úszó, de úgy tűnik nagyon sokan egyetértenek vele, hiszen 30 perc alatt több mint 500 kedvelést kapott ez a két rövidke mondat.

Gyurta Dani reagált Gyárfás lemondására Forrás: MTI/Illyés Tibor

Gyurta egy korábbi nyilatkozatában már beszámolt az álláspontjáról.

Szerinte sajnálatos, hogy egy ilyen botrány kell ahhoz, hogy a magyar úszás napi témává váljon. Azt is elárulta, hogy Hosszú Katinka nyilatkozata több magyar úszó számára is ismerős lehet, maximum nem beszélnek róla. Reménykedik benne, hogy az újonnan születő döntések a sportolókat fogják képviselni.

Hagyták a hóban reszketni a 3 éves pucér kisfiúthttp://www.life.hu/news/20161129-3-eves-kisfiut-kinoztak.htmlNem csak hagyták a hóban fagyoskodni a 3 éves kisfiút, hanem videót is készítettek róla, ahogy reszket... NewsOrigoElképesztő luxusban élnek az angol fiatal milliárdosokhttp://www.life.hu/news/20161129-nagy-britannia-milliardos-csemeteinek-elkepeszto-luxuseletebe-leshetsz-bele.htmlA hétköznapi ember számára felfofoghatatlan luxusban élnek azok angol tinik, akiknek szülei jólmenő milliárdosok. Less be elképesztően fényűző életükbe! NewsOrigoA héten beköszöntött az igazi tél havazássalhttp://www.life.hu/news/20161128-havazni-fog-a-heten-az-elorejelzesek-szerint.htmlNovembr végével elékrezett az igazi tél is. Mínuszok, havazás és zimankó várható erre a hétre. News--Gázolás miatt nem jár a 3-as metróhttp://www.life.hu/news/20161122-3-as-metro-gazolt-a-klinikaknal-potlo-buszok-jarnak.htmlGázolt a 3-as metró a Klinikák megálló közelében: utas került a szerelvények alá. Metrópótló buszok közlekednek a Deák tér és a Nagyvárad tér között. NewsVérét adta egy kutyus, hogy megmentse egy társa életéthttp://www.life.hu/news/20161109-az-5-eves-doberman-veradassal-segitett-egyik-pajtasan.htmlVéradással támogatta egy doberman a pajtását. Bizony az állatok világában is elkél néha a segítség. News--Tasnádi Péter újra börtönben találta magáthttp://www.life.hu/news/20161107-tasnadi-peter-ismet-a-borton-falak-kozt-setalt.html18 év börtön után is bizakodó az egykori vállalkozó. News

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.