Magatehetetlen lányt erőszakolt meg a 3 fiú: börtönbe kerülnek

Forrás: Police.hu -
tini erőszak börtön
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megszületett az ítélet a 3 tinédzser ügyében, akik magukkal vonszoltak egy illuminált állapotban lévő lányt, majd megerőszakolták egy 10. emeleti lakásban. 

A 18 és 17 éves fiúk februárban egy este Debrecenbe utaztak, hogy szórakozással töltsék az estéjüket. Feltett szándékuk volt, hogy felszednek egy-egy lányt az éjszaka hátralévő részére. Ekkor pillantották meg azt a lányt, akit végül bántalmaztak.

A tinédzser lány rengeteg vodkát fogyasztott, illuminált állapotba került, és teljesen öntudatlanul ücsörgött egy barátnője társaságában. Ám nem sokkal később a barátnő távozott, és magára hagyta részeg társát a három fiúval. Egyikőjük elhatározta, hogy szexelni akar az áldozattal, így az egyik rokonuk otthonához cipelték a magatehetetlen lányt. Mivel a kapukódot ismerték, így könnyedén bejutottak a lépcsőházba, amelynek 10. emeletére vonszolták az áldozatot.

Elkapták a 3 erőszakoló tinédzser fiút Forrás: Police.hu

A fiúk előbb kirabolták a mit sem sejtő fiatalt, a karkötőjét és a mobilját is eltulajdonították. Ezt követően levetkőztették a lányt, az egyik fiú óvszert húzott, majd közösülni akart, mikor az egyik lakó kilépett a lakásából, ezzel megzavarva az aktus létrejöttét. A srácok természetesen elmenekültek, és a zsákmányt egy közeli füves területen elrejtették - írta meg a Police.hu

Mindannyian hazatértek otthonukba, ahol a rendőrök nem sokkal később lekapcsolták őket. A 18 éves M. Richárd, a szintén 18 éves P. Alex és 17 éves társukat 6,5 illetve 5 év börtönre, valamint 4 év javítóintézetre ítélte a Debreceni Törvényszék. Az ítélet még nem jogerős, az ügyész 3 nap gondolkodási időt kért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.