Egy férfi és egy női beteg érkezett a Honvédkórházba, mindketten felnőttek

Forrás: MTI/Marjai János -
sajtótájékoztató Honvédkórház Dr. Tamás Róbert
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A kórház összes dolgozója nevében nyilvánította ki őszinte részvétét a Honvédkórház orvos igazgatója, dr. Tamás Róbert, aki rendkívüli sajtótájékoztatót tarott a két sérült megérkezése után.

Mint ismeretes, még egy beteg úton van a Honvédkórházba, őt mentővel szállítják haza, és úgy tudni, pár perccel fél 7 után lépték át az országhatárt. Egy sérültet pedig holnap délelőtt hoznak majd haza – ezt dr. Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója mondta az M1 stúdiójában.

Dr. Tamás Róbert, orvosigazgató, Honvédkórház Forrás: MTI/Marjai János

Egy férfi és egy női beteg érkezett a Honvédkórházba, mindketten felnőttek

– mondta el Tamás Róbert, aki rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a két sérült megérkezése után.

/1701/Veron201712117440

Csató Gábor elmondta, hogy csodálatos összefogás jellemezte az elmúlt napokat, és hogy a magyar egészségügy dolgozói közül sokan jelentkeztek önként munkára, hogy segíthessenek a veronai busztragédia sérültjeinek ellátásában.

Megérkezett a Honvédkórházba az első veronai sérülthttp://www.life.hu/news/20170122-a-honvedkorhazban-van-az-elso-veronai-serult.htmlEzekben a pillanatokban szállt le egy helikopter a Honvérkórház tetőtéri leszállópályájára. Tíz percen belül érkezik a következő sérült is - tájékoztat az M1. NewsHétfőn nem lesz Reggeli Show a Rádió 1-enhttp://www.life.hu/news/20170122-veronai-baleset-miatt-hetfon-nem-lesz-reggeli-show.htmlA Rádió 1 és a Reggeli Show készítőinek közös döntése alapján hétfő reggel Sebestyén Balázsék nem készítenek műsort. NewsFotó: Adrián Zoltán - Origo"A diákok amnéziásak a történtektől, a kórházban tértek magukhoz"http://www.life.hu/news/20170122-veronai-buszbaleset-balog-zoltan-sajtotajekoztatoja.htmlRendkívüli sajtótájékoztatót tartott Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója. News--Minkét gyermekét elvesztette a diákjait mentő tanárhttp://www.life.hu/news/20170122-veronai-buszbaleset-meghaltak-a-tanar-gyermekei.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, egy hős tornatanár többször is visszament a buszba, hogy segítsen a gyerekeknek. Vígh Györgynek a saját gyermekeit viszont nem sikerült megmentenie. News--Elindultak haza a magyar sérültek Veronábólhttp://www.life.hu/news/20170122-buszbaleset-elindultak-haza-a-magyar-serultek-veronabol.htmlJó hír, hogy ezekben a percekben elindultak Magyarországra a veronai busztragédia súlyos és könnyű sérültjei. Erről számolt be a közmédia híradója. News--Veronai tragédia: "Anya, kigyulladt a buszunk, de én jól vagyok"http://www.life.hu/news/20170122-veronai-buszbaleset-anya-kigyulladt-a-buszunk-de-en-jol-vagyok.html"Anya, most ülj le, vagy kapaszkodj meg. A buszunk kigyulladt, de én jól vagyok" – idézte fel a fiú szavait testvére, majd hozzátette, éjjel háromnegyed 12 előtt nem sokkal értesültek a történtekről, majd rögtön hívták a konzult, akit ők ébresztettek, és akkor még nem tudott semmiről. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.