Szeptember 23-án eljöhet a világvége!

Forrás: Thinkstock -
világvége
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már csak néhány napig élvezhetjük az életet, ugyanis szeptember 23-án eljön a világvége, legalábis David Meade numerológus szerint. 

Rengetegen hisznek abban, hogy már nem sokáig élhetünk ezen a Földön, valamilyen természeti sorscsapás, vírus vagy egyéb pusztítás miatt közeledünk a vég felé, egyesek szerint pedig már közelebb vagyunk az utolsó naphoz, mint gondolnánk. David Meade numerológus szerint ugyanis már csak néhány napunk van arra, hogy kiélvezzük a létet, aztán mindennek vége.

Szeptember 23 án eljöhet a világvége Forrás: Thinkstock

Szerinte ugyanis szeptember 23-án megszűnik minden, amit eddig életnek gondoltunk, merész kijelentését pedig főként a számmisztikára alapozza.

Nemes egyszerűséggel úgy gondolja, hogy a szeptemberi dátum éppen 33 nappal később van, mint az augusztus 21-i teljes napfogyatkozás,

és ez mindent megmagyaráz. Ráadásul Jézus is 33 évet élt, bibliai szempontból ez egy nagyon jelentős szám, nem mellesleg Elohim nevét - aki a zsidók istene - pont 33-szor említik meg a Bibliában, ez pedig nem is jelenthet mást, mint hogy néhány napon belül itt a világvége - írja a The Washington Post.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.