Egymásnak esett VV Fanni családjának ügyvédje és B. László volt ügyvédje

gyilkosság grafológus VV Fanni
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy már írtunk róla, névtelen levelet juttattak el a Fókusz szerkesztőségébe VV Fanni halával kapcsolatban. Fanni családjának ügyvédje, dr. Lichy József szerint az eset nem véletlen, sőt, a védő a nyilatkozatában azt sejteti, hogy a gyanúsított, B. László köréből származik az iromány. 

"Meggyőződésem, hogy ez olyan levél, amely tudatosan el akarja terelni a valóságról a figyelmet. Azt sem tartanám teljesen kizártnak, ha a gyanúsított háza tájáról fújna a szél" – mondta a Blikknek dr. Lichy József, akinek kijelentésére B. László volt ügyvédje is reagált.

"Üzenem Lichynek, hogy jobban járna, ha az ügyeivel foglalkozna és nem találgatna! Próbáljon meg ügyvéd lenni!" - és kijelentette, nem a Brodmann családtól származik a levél. "Olcsó trükk lenne ez részemről, és ha én lettem volna, már korábban megírom" - mondta.

Forrás: --

A Bors felkeresett egy grafológust, hogy mondja el, milyen lehet a levél írójának személyisége. Vékony Györgyi szerint az valószínűséggel egy középkorú, erős testalkatú, zenekedvelő nő lehet.

– Sajnálatos módon csak 4 teljes sor és 3 sorrészlet állt a rendelkezésemre az elemzésnél, ez meglehetősen kevés, így a személyiségkép nem lehet teljes. A véleményem alkotásánál a grafológus etika ebben az esetben nem köt, mert a levél írója ismeretlen, így nem sértem a személyiségi jogait.

"A levél írója vélelmezhetően nagy egóval rendelkező legalább középkorú nő, - akár már nyugdíjas is lehet - aki fontosabbnak akarja magát feltüntetni, mint amilyen valójában. A nagy egó részint csak kompenzálás, így vélelmezhető, hogy csak fontoskodni akar, felhívni magára a figyelmet. Ennek hátterében az állhat, a munkahelyén nem kapott vezető szerepet, a csoportjában is el volt nyomva, noha nem gondolta, hogy kevesebbet ér, mint mások. Nagyon vágyik mások elismerésére. Munkája során nem használták ki a képességeit, maradt benne még tartalék, nem kapott elég visszajelzést a tevékenységéről. Szívesen vállalt volna vezető szerepet, mert a feladatok egy része tetszett neki, de érezte, hogy arra nincsenek meg a megfelelő képességei, nem ambicionálta igazán. Alapvetően másokról nem szokott pletykálni, inkább önmagáról beszél szívesen, folyamatosan prezentálni akarja magát. Néhány jelből az látszik, hogy nem ragaszkodik szigorúan az igazsághoz, mindig van egy kiskapu, amin keresztül kimenekülhet a számára negatív helyzetekből" - mondta többek között a grafológus a napilapnak.

Fellépése közben lőtték le a hat hónapos terhes énekesnőt, Samina Samoonthttp://www.life.hu/news/20180412-fellepese-kozben-lottek-le-a-hat-honapos-terhes-enekesnot-samina-samoont.htmlFellépése közben lőttek le egy 6 hónapos terhes énekesnőt, Samina Samoont Pakisztánban. A mentők kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. Az elkövető állítja, ő "csak" figyelmeztetésképpen lőtt a levegőbe, de végül az egyik golyó véletlenül találta el az énekesnőt. News--Névtelen levélíró mondja el, hogyan halt meg VV Fannihttp://www.life.hu/news/20180412-nevtelen-leveliro-mondja-el-hogyan-halt-meg-vv-novozanszki-fanni-az-rtl-klubnak-kuldtek-el.htmlAzt RTL Klub egy tíz oldalas kézzel írt levelet kapott, amelyben a névtelen feladó elmeséli hogyan halt meg és hogyan tüntették el Novozánszki Fanni holttestét. A Fókusz szerkesztőségébe érkezett levelet és benne a vallomást a rendőrség lefoglalta erről egy jegyzőkönyvet is átadott a csatornának. News--Nyári meleg várható csütörtökön: 26 fok is lehethttp://www.life.hu/news/20180412-nyari-meleg-varhato-csutortokon-26-fok-is-lehet-idojaras.htmlVáltozatos lesz, az biztos. NewsOrigoRagyogó napsütés várható vasárnaprahttp://www.life.hu/news/20180407-ragyogo-napsutes-varhato-vasarnapra-idojaras.htmlA következő napokban csak néha zavarhatja meg a ragyogó napsütést kisebb zápor, zivatar - olvasható a Köpönyeg.hu előrejelzésében. NewsOrigoMeghalt Alekszandr Kurlovics kétszeres olimpiai bajnok súlyemelőhttp://www.life.hu/news/20180407-meghalt-alekszandr-kurlovics-ketszeres-olimpiai-bajnok-sulyemelo-57-eves-koraban.htmlVáratlanul meghalt Alekszandr Kurlovics kétszeres olimpiai bajnok súlyemelő pénteken - adta hírül a sportág budapesti székhelyű nemzetközi szövetsége (IWF). News--Megszólalt a VV Fanni meggyilkolásával gyanúsított B. Lászlóhttp://www.life.hu/news/20180406-megszolalt-a-bortonben-a-vv-fanni-meggyilkolasaval-gyanusitott-b-laszlo.htmlElőször nyilatkozott VV Fanni megölésének ügyében a gyilkossággal vádolt B. László. Az egykori sportoló állítja: bűnt követett el, amiért vállalja a felelősséget, de nem ölte meg a lányt. NewsOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.