Stabil az állapota a magyar családnak, akik Horvátországban szenvedtek súlyos autóbalesetet

Forrás: Shutterstock -
autópálya Horvátország autóbaleset
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Csütörtökön délután szenvedett súlyos autóbalesetet egy magyar család Horvátországban. Az autópályán, egy fizetőkapunál várakoztak, amikor fékezés nélkül, hátulról beléjük rohant egy BMW.

A 38 éves szülőket és gyermeküket 45 percen keresztül szabadították ki a roncsoból, majd azonnal kórházba szállították őket. Reggel információk szerint mélyaltatásban tartották őket, mostanra azonban jó hírrel szogált az M1 Híradója: mindhárom sérült állapota stabilizálódott.

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkár elmondta, hogy az édesapa és a fiú ugyanabban a kórházban vannak, operációk után az intenzívosztályon ápolják őket, állapotuk stabil, nincsenek életveszélyben. Az édesanya egy másik kórházban van, az ő állapota is stabil.






Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.