Így múlik el egy olimpia dicsősége - Romokban az egykori sportkomplexum

Athén Görögország elhagyatott elhagyott épületek olimpia elhagyott helyek
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tizenegy évvel ezelőtt olyan kiváló magyar sportolók küzdöttek itt és állhattak fel a dobogóra, mint Janics Natasa, Gyurta Dániel vagy Vajda Attila. Ma már azonban nemhogy sportolókat nem látni errefelé, de még az egykori stadionoknak, lelátóknak és magának az olimpiai falunak is csak a maradványai árválkodnak a görögországi kopár vidéken.

A képek alapján úgy tűnhet, mintha már legalább száz éve állnának elhagyatva a létesítmények, pedig mindössze tíz éve. A görög fővárosban 2004. augusztus 13–29. között rendezték meg a nyári játékokat, de már akkor sejteni lehetett, hogy a létesítményeket a torna után nem fogják tudni hasznosítani.

Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis
Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis

Az ötkarikás játékok nagyjából 9 milliárd euróba került a görögöknek, a legtöbb helyszínt kifejezetten az olimpiára építették fel. Ezek nagy részéhez 2004 óta senki nem nyúlt, így azokon szépen lassan az évek során az enyészet lett úrrá. Az egykori medencékben ma szeméthalom tornyosul, a baseballstadion romjain vadvirágok burjánzanak, a strandröplabdapálya helyén pálmák lengedeznek.

Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Fotó: Dudás Szabolcs/Origo
Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis
Forrás: AFP/Angelos Tzortzinis
Egy szín, ami mindent visz - Megjósoljuk 2016 év színéthttp://www.life.hu/otthon/20151123-2016-szin-trendek-a-lakberendezesben.htmlBár a Pantone Intézet még nem hirdette ki a 2016-os év színét, a tengerentúli szakértők már most is elkezdték a kombinálást, latolgatást a jövő évi trendekkel kapcsolatban. Kíváncsian várjuk, vajon mennyire jön majd be az alábbi előrejelzés! Otthon--A tökéletes karácsony alapkellékeihttp://www.life.hu/otthon/20151123-ezekre-a-dekoraciokra-van-szukseg-karacsonykor.htmlLassan, de biztosan mindenki szívébe beszivárog a karácsonyi hangulat, ideje hát, hogy átgondold, az idei évben milyen típusú dekorációval öltözteted majd ünnepi díszbe otthonod. Az alábbiakban ebben szeretnénk egy kis segítséget nyújtani, összegyűjtöttük azokat az alapdekorokat, amikre egy valamirevaló karácsonyi díszítéshez szükséged lehet. OtthonThinkstockEgy gigantikus stadion gyönyörű pusztulásahttp://www.life.hu/otthon/20151117-pontiac-silverdome-a-detroit-lions-egykori-stadionja-romokban-hever.htmlAz egykor modern stadionban ma már csak a kísértetek futballoznak. Elhagyatott helyek sorozatunk következő részében a Detroit Lions amerikaifutball-csapat hajdani otthonát mutatjuk be Johnny Joo fotós káprázatos képein keresztül.OtthonOrigoAlternatív energiák, energiaalternatívák - Turbózd fel otthonod!http://www.life.hu/otthon/20151112--alternativ-energiaforrasok-hasznalataval-mennyit-lehet-megtakaritani.htmlAz alternatív energetikai megoldások lakossági használatának egyre jelentősebb térnyerése - ahogy az egész fejlett világban - úgy hazánkban is vitathatatlan. Persze a terjedés dinamikáját tekintve jelentős különbségek vannak az egyes országok között, és az itthoni arány elenyésző az éllovas nemzetekhez képest. Otthon--Egy omladozó kúria, ahol megállt az idő - Káprázatos képekhttp://www.life.hu/otthon/20151110-elhagyott-kiserteties-kuria-hatborzongato-kepekkel.htmlA polcokon könyvek garmadája sorakozik, a franciaágy még most is meg van vetve, a konyhában pedig egy ódon teáskanna várja, hogy a házigazda újra dobjon néhány fát a sparheltre. Ebben a kísérteties házban több évtizede egyik pillanatról a másikra állt meg az idő, és tűntek el az egykori lakók. OtthonOrigoHáz a kísértethegyen - Így lesz az enyészeté egy káprázatos szállodahttp://www.life.hu/otthon/20151103-hotel-del-salto-elhagyatott-szalloda-kolumbiaban.htmlFestői környezet, kísérteties hangulat - a nyüzsgő, fényűző szállodából néhány év alatt valódi szellemkastély vált. Ismerd meg a kolumbiai Hotel del Salto történetét. Otthon--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.