Álomotthonok – Egy kétgenerációs luxus családi ház újratöltve

2018.02.26. 20:35

Rengeteg hazai példa van arra, hogy álomotthonokat nem csupán külföldön lehet megálmodni és megvalósítani. Ezt megerősítve hoztunk most (is) egy magyar tervezői remeket. A kétgenerációs családi házról sokunknak vannak elképzelései, de azok egész biztos, hogy meg sem közelítik a most következő, V-ház névre keresztelt épületet.

A Rókahegyen álló ház, egyenként két, 135 négyzetméter alapterületű luxuslakásból áll.

A V-ház egy kétgenerációs luxus családi házForrás: rla.hu

Az épületek egymáshoz képest el vannak tolva. Erre azért volt szükség, hogy a mindkét lakás nappalijából nyíló teraszt szeparáltan lehessen használnia. Ez a fajta elválasztás jelenik meg az épületen kívül is: mindkét lakás egymástól független kerttel rendelkezik.

A következőkben a Reload Építészstúdió fogja bemutatni ezt a családi házat, mely építészeti és belsőépítészeti terveiért is ők feleltek. A megbízóik – akiknek már felnőtt gyermekei vannak - elképzelése funkcionális szempontból csupán annyi volt, hogy két család úgy tudjon a házban élni, hogy ne zavarják egymás életét, de mégis közel legyenek egymáshoz.

Forrás: rla.hu

Az alapkoncepció

Egy kétgenerációs családi ház tervezésére kaptuk a megbízást, azzal, hogy a telek beépítési mutatóinak minél jobb kihasználása mellett, a kertvárosias lakókörnyezet jellegzetességeit a mai kornak megfelelő módon reprezentáló, igényes és újszerű épített környezetet hozzunk létre.

Nem csak a tervezők, de a megbízó részéről is fontos szempont volt, hogy az épület tervezésében és tömegformálásában meg tudjuk jeleníteni a kertvárosias lakókörnyezetre jellemző épületarányokat, tetőformát és anyaghasználatot, mindezt úgy, hogy a hagyományosat újraértelmezve mai ízt adjunk az épület megjelenésének és emeljük a település épített környezetének színvonalát is.

Forrás: rla.hu

Megbízónkkal karöltve szerettük volna megmutatni, hogy a megszokott nyeregtetős formával és épületarányokkal, a felhasznált hagyományos építőanyagok (vakolat, fa, üveg) mennyiségének játékával is megteremthető egy új és igényes kertvárosias építészeti minőség; az elmúlt évtizedekben itthon elterjed és gyökerek nélküli „magyar mediterrán" stílussal szemben.

Petőcz-Tóth Anikó és Csizmadi Péter tulajdonosokForrás: rla.hu
Reload Építészstúdió

Progresszív gondolkodású stúdió vagyunk, fiatal, lendületes és ambiciózus tervezőkkel, magasan kvalifikált, tapasztalt, lelkes, és szakmájuknak elkötelezett szakemberekkel, kiterjedt társtervezői és műszaki szakértői hálózattal.


Építészeti és belsőépítészeti tervezéssel, generáltervezéssel és műszaki tanácsadással foglalkozunk. Üzleti befektetők, magánszemélyek és közületi beruházók számára egyaránt dolgozunk, legyen szó lakó-, iroda-, kulturális-, sport- vagy ipari épületek tervezéséről. Professzionális szaktudással, környezettudatos elvek mentén, barátságos stílusban és egyedi igényekre szabottan tervezzük épületeinket és belsőtereinket.

A tervezési folyamat

A design tekintetében a megbízónak semmi konkrét elképzelése nem volt. Igen nyitottan állt a tervezés kezdetétől a felmerülő ötleteinkhez. Sokat beszélgettünk az életmódjukról és arról, hogy hogyan képzelik el a jövőben az életüket, mi az, amit fel tudnak áldozni, mi az, amiben biztosan nem akarnak kompromisszumot kötni. Így alakult ki a panoráma elsőbbsége mindenekfelett.

Forrás: rla.hu

A telek egyik legfőbb erénye éppen az a 180 fokos panoráma melyre aztán az egész tervezési folyamat és telepítés fel lett fűzve. Ennek persze ára van, mégpedig az az impozáns előlépcső, mely a két épületrész közötti hasítékba ékelődve, felvezeti a látogatót a város fölé. A lépcső tetejéről visszatekintve elénk tárul egész Budapest és a budai hegyek lenyűgöző látványa.

Forrás: rla.hu

Az az együttműködés és bizalom, amit a megbízónktól megkaptunk hatalmas felelősség is volt egyben, hiszen minden döntésében mi is nyakig benne voltunk,így 100%-ig magunkénak éreztük az egész folyamatot, olyan volt mintha magunknak is terveznénk ezt a házat. Ez a bizalom és intelligens kooperáció, az értő figyelem megteremtése a megbízó és tervezője között, ilyen újszerű és izgalmas minőséget tud létrehozni.

Forrás: rla.hu

A V-ház egy „ház alakú ház"

Már a tervezési folyamat elején tudtuk, hogy egy ilyen leegyszerűsített formavilágot követve terveznénk az épületet, hogy a ház formájáról inkább a hely szellemére, a mindent felülmúló panorámára helyeznénk a hangsúlyt. A „kevesebb több", az „egyszerű és nagyszerű" elvet követnénk. Hiszen ez a sematizált épületforma, ez a ház archetípus beleillett abba az elképzelésbe, mely a hagyományost felfrissíti és maivá teszi.

Forrás: rla.hu

Éppen ezért az épület formaképzése nem hat túl bonyolultnak (nem is volt ez cél) és mindenki felismeri benne a hagyományos nyeregtetős épület archetípusát.
Így tehát minden sallangtól megfosztottuk a formát és hagytuk, hogy a külső látványt a falfelületek, a nyeregtető és az utca felé megnyíló üvegfelület uralja. Az építészeti részletek jelentik a frissesség, az újraértelmezés zálogát. Egyes csomópontok kidolgozása valóban komoly műszaki tudást, sok egyeztetést és átgondolt műszaki tervezést igényelt, azért, hogy kompromisszumok nélkül, valóban egy új minőséget hozzunk létre.

Álomotthonok – Egy kétgenerációs luxus családi ház újratöltveForrás: rla.hu

Az utca irányába, déli üvegfalakkal megnyitott épületet, a Hármashatár-hegy irányára, a város felé tájoltuk úgy, hogy a nappaliból és a hálószobából is tökéletes rálátás legyen a Gellérthegy, a Parlament és a kanyargó Duna mellett a teljes pezsgő, pesti belvárosra.

ÜrömRókahegyluxuslakáscsaládi házálomotthonkétgenerációs