A 62 éves Demi Moore február 16-án a BAFTA-gála vörös szőnyegén egy nyitott hátú, magasnyakú, flitterekkel borított Alexander McQueen estélyiben vonult végig. A ruhát Christian Louboutin cipőkkel egészítette ki, csillogását pedig a De Beers ékszerei fokozták. Ám volt valami a színésznőn, ami mindent elhomályosított.

Forrás: Getty Images
Demi stylistja, Brad Goreski az Instagramon osztott meg egy videót a nagy esemény előtt, amelyen jól látható a ruha bonyolult kidolgozása.
Demi Moore-t A szer című filmben nyújtott alakításáért jelölték a legjobb női főszereplő díjára. A színésznő a Critics Choice Awardson már bezsebelte a legjobb színésznőnek járó díjat ugyanezen szerepéért.
Demi Moore arca teljesen átalakult
Bár Demi Moore mindig is híres volt szépségéről, az utóbbi években egyre látványosabbá vált, hogy bizony ő is igénybe vette a plasztikai sebészek szolgálatát. A BAFTA-gálán való megjelenése után sokan arra figyeltek fel, hogy szinte felismerhetetlen lett. A közösségi médiát elárasztották a döbbent kommentek, többen összehasonlították külsejét Joker karakterével. Egyesek szerint az arckontúrozás és a feltöltések annyira drasztikus változást hoztak, hogy Demi már alig emlékeztet egykori önmagára.

Egy kritikus így fogalmazott: „Demi Moore mindig is lenyűgöző volt, de úgy tűnik, mára elvesztette természetes vonásait. Egy plasztikai sebész mestermunkája helyett inkább egy rémült porcelánbaba benyomását kelti.”


