Brad Pitt gyermekvállalás Angelina Jolie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, a hat gyermek sem terheli le eléggé a dívát - nemrég ugyanis kifejtette, hogy nem zárkózik el egy újabb baba ötletétől.

Legutóbbi interjújában Angelina Jolie kifejtette, hogy ő és párja, Brad Pitt még egyáltalán nem fejezték be a "gyerekgyártást" - akár természetes úton, akár adoptálással, de szívesen vállalnának újabb kicsiket.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

"Még nincsenek konkrét terveink, de mindig nyitottak vagyunk a dologra" - nyilatkozta a Tomb Raider sztárja. Angie azt is elárulta, hogyan sikerül óvniuk hat gyermeküket a paparazzók állandó jelenlététől: "Igyekszünk, hogy a kicsik mindig valamit tartsanak a fejük fölött, vagy olyan helyen legyenek, ahol nehéz őket lencsevégre kapni. Ha pedig közvetlenül fotózzák őket, csak meg kell magyaráznom nekik, hogy mindössze képek készülnek róluk, és hogy ez az egész teljesen veszélytelen. Szülőként óvnom kell őket, nem láthatják, hogy baj van. Ilyenkor csak mosolygok, és próbálok úgy tenni, mintha mi se történt volna" - vallotta a színésznő.

Barátkozz a Life.hu-val az iWiWen és a Facebookon is!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.