Meleg vagyok, na és? - Terézanyu írása

Pedig a felmérések szerint minden társadalom kb. tíz százaléka az azonos nemű társhoz vonzódik, vagyis a valódi szám jóval magasabb, mint a feltételezett.

Az én környezetemben élő leszbikus nők vagy homoszexuális férfiak kivétel nélkül komoly válságon és aztán hosszú önismereti folyamaton mentek keresztül, mire fel merték vállalni a saját másságukat és kibékültek vele. Például azzal is, hogy valószínűleg egész életükben el kell majd viselniük a lapos és gyanakvó, gyakran elítélő pillantásokat vagy az otromba és ízléstelen vicceket. (Hogy csak a legnyilvánvalóbbat említsem: ma is közkedvelt forrása a humornak a "buzizás", ami nekem heteróként is sérti a méltóságomat.)

A leszbikus nőkkel szemben elnézőbb a (férfi) társadalom, hiszen a "nő nővel" gondolatára a pasik általában begerjednek, ráadásul a leszbikus nők nem vétenek a fajfenntartás parancsa ellen, hiszen gyermeket szülhetnek, még ha Magyarországon sajnos törvényesen nem is nevelhetik a kicsit ketten egy párként. Ugyanakkor a leszbikus nők is ki tudják húzni a gyufát a többségnél, már önmagában azzal, hogy "nem kérnek a férfiakból" - hiszen sokan (félre) értelmezik ezt.

A melegek esetében meglehetősen gyakori (bár szociológiai szempontból teljesen követhetetlen), hogy egy férfi vagy egy nő "végigcsinál" egy házasságot, akár példás férjként/ feleségként és apaként/anyaként, majd egy ponton nem bírja tovább: coming out-ol, vagyis felvállalja a másságát. Az is gyakori, hogy az ilyen személy önpusztításba menekül, mert nem meri a szexuális orientációját a nyilvánosság elé tárni. Egyes statisztikák szerint a felnőtt öngyilkosságok hátterében gyakran áll az, hogy az illető úgy érzi: mássága felvállalhatatlan a társadalom előtt.

Csak gondoljunk bele: az embernek van egy élete, ami megnyugtatóan hasonlít a többiekére, férj, feleség, gyerek, kutya, szomszédok, munkahely, van egy egzisztenciája, amiért sokat dolgozott - egy ilyen előítéletes társadalomban, mint a mienk, joggal félhet bárki, hogy mindent elveszít, számkivetetté válik, ha kipakol. Ráadásul a szocializmusban hivatalosan nem létezett ez a fajta másság, vagyis több generáció élte le úgy az életét, hogy esélye sem volt felvállalni valódi identitását. Magyarországon nemrég volt egy időszak, amikor törvényesen lehetett azonos neműként élettársi kapcsolatban élni, de sajnos nagyon rövid ideig tartott.

Szerencsére nem mindenhol! Sőt! Amerikában például a meleg közösségeknek nagyon komoly érdekérvényesítő erejük van: politikusok keresik a kegyeiket, mert a szavazatuk döntő lehet például a választásokon. Annak idején Schwarzenegger, Kalifornia kormányzója is számított a melegek figyelmére, tekintettel arra, hogy San Franciscóban él az USA egyik legnagyobb és legbefolyásosabb meleg közössége. Igaz, hogy Kaliforniában sem engedélyezik a meleg házasságot. Az sem mellékes, hogy egész iparágak élnek belőlük, mert fontos állásokban jól keresnek és összetartanak.

Ugyanakkor itthon is akadnak ígéretes civil kezdeményezések: akadnak cégek, ahol a humánpolitika része az, hogy ki-ki felvállalhassa a valódi családi hátterét. Rájöttek ugyanis, hogy ha a munkatársak körében tabuvá válik a nemi identitás kérdése, azt a munka hatékonysága bánja. Hiszen aki más, az kénytelen titkolózni, még egy sima hosszú hétvége után sem válaszolhat őszintén az "és ti hol voltatok?" kérdésre. Márpedig ha egy munkahelyen valaki kénytelen titkolózni, mismásolni, az feszültséggel teli légkört teremt, amiben lehetetlen hatékonyan dolgozni.

A szexuális identitásunk elválaszthatatlan része a személyiségünknek: ha arra kényszerülünk, hogy titkoljuk, félünk felvállalni, arra rámehet az életünk. Úgy szeretnék egy olyan társadalomban élni, ahol nem poén az, hogy "buzi-e vagy?!"