Harsányi Levente: "Egy rapszodikus csávó vagyok" - Szily Nóra interjúja

Hova lettél a Kukoriból?

Egy másik rádióban folytatom. Olyan felkérést kaptam, amit azt hiszem, jól átgondoltam, mielőtt igent mondtam rá. Új kihívások várnak, új emberekkel, új lendülettel fogom folytatni, hamarosan kiderül, hogy hol.

Az ember akkor vált, ha már beletesped valamibe, vagy elküldik, vagy jön egy jó ajánlat.

Az első és a harmadik igaz. A mostani közegben éreztem egy pici tespedést, hogy belesüllyedtem, hogy sok minden miatt nem tudtam magamból még többet kihozni. Egy ideje a jakuzzit kikapcsolták, de még meleg volt a víz, én elvoltam benne, de éreztem, hogy a motiváció ebben a közegben már elveszett belőlem. Azért kilenc év az kilenc év. Szerintem jó időben fogadtam el a felkérést.

Nehezen hoztál döntést?

Mindig nehezen döntök. Amíg élt az édesapám - akit sajnos tavalyelőtt vesztettem el -, őt mindig megkérdeztem. Mérnökember volt, nagyon odafigyelt a részletekre, néha kicsit túlzottan is. Amit mondott, azt lecsupaszítottam, és tudtam, hogy mi az igazi üzenete. Azóta pedig mindig végzek egy nem reprezentatív felmérést: megkérdezem a nagymamámat, a közeli cukrászdában dolgozó Móni nevű lányt, és másokat is - tehát a társadalom minden rétegéből gyűjtögetek véleményeket. Nyilván van egy irány bennem, és szeretek megerősítést vagy ellenérveket kapni, de most többé-kevésbé ugyanazt javasolták.

Alapvetően az a jellemző, hogy megkeresnek, nem te kutakodsz új lehetőség után?

Tudom, hogy ez egy rossz stratégia, főleg a mai médiában, de én megvárom, hogy megkeressenek. Egyrészt sokkal édesebb az íze az egésznek, másrészt őszintének, igazibbnak tűnhet a felkérés. Eddig mindig úgy volt, hogy valahol dolgoztam, és az ott mutatott teljesítményem felkeltette valakinek az érdeklődését.

Azt olvastam, hogy olyan megkeresésekre mondasz igent, ami a te gondolatiságoddal összecseng. 96'-ban - amikor még felszolgálóként dolgoztál - egy baráti társaságban figyelt fel rád valaki, és így kaptál lehetőséget a TV3-nál "Aszfaltbetyár"-ként. Aztán elindultak a kereskedelmi tévék, megváltoztak a piac szabályai, de akkorra már valamelyest kiforrott az egyéniséged. Eltelt azóta 15 év - te jó ég! Mondd, mi az, ami "Levis"?

Ezzel mindent kimondtál, hogy "Levis". Amikor azt mondják, hogy legyél olyan... Milyen? Olyan "Levis"! Akkor picit megőrülök, de aztán rá kellett jönnöm, hogy tényleg olyannak kell lennem. Abban az ominózus házibuliban is az tetszett meg azoknak az embereknek, akik nem ismertek, amilyen én vagyok. Viccesen azt szoktam mondani, hogy 78 százalékban tudom is hozni ezt akár kamera előtt, akár rádióban. Azt hiszem, hogy ha az eredeti énedhez közelítő embert tudod megmutatni, akkor jó, akkor nyertél. Én azzal nyerek.

Annyira nem. Próbáltam mindig megfelelni az adott helyzetnek, fellépésen, műsorokban - aztán rájöttem, hogy nehezen vagyok beilleszthető bizonyos skatulyákba. Sokkal könnyebb fordítva: rám nem a kész kabátot kell adni, hanem rám kell szabni, varrni azt. Vagyis jobb, ha kitalálunk valamit, ami hozzám illik, mintha egy kész műsorba tesznek bele. Bár azt gondolom, hogy többé-kevésbé - nyilván ez vélemény kérdése - olyanokban is helytállok, de nem biztos, hogy az igazi arcomat tudom megmutatni, mert a műsor szabályai ezt nem teszik lehetővé.

Azok neked nem jó kabátok.

Jók, elvagyok bennük, de amikor felveszem az igazit, akkor érzem, hogy nekem az a jobb.

Most épp pihensz és készülsz?

A tévében van a Szerencseszombat, a rádióban felkészülési időszak zajlik. Hamarosan kezdünk, van még pár hetem, amíg hét órákat alhatok. Furcsállja is a szervezetem!

Megint hajnali műsor jön. Jaj. Te ezt szereted?

Vannak dolgok, amiken túl kell lépni, például a felkelésen, de a reggeli rádiózásnak van egyfajta bája, amúgy pedig akkor úgy tudsz közlekedni a városban, ahogy nappal soha! Nyilván van egy fizetés, és ha az ember ügyes és eljut egy szintre, akkor az is okozhat örömöt, de talán a legfontosabb, hogy én ezt nagyon élvezem csinálni.

A szabadságát, a gyorsaságát, hogy kattoghat az agyad?

Igen, igen. Mert ez egy szerencsés elegye annak, ami én vagyok. Hogy tudok a saját lényemből fakadóan improvizálni. Na látod, ez az a bizonyos kabát. Abban érzem jól magam. El tudok mondani egy leírt szöveget is, de azt bárki sokkal jobban megcsinálja nálam. Vannak a szakmában "robotisztikus" alkatok - ezt szakmailag értsd -, aki megtanulja, bemagolja, A-tól Z-ig tudja a szöveget, elmondja, semmi hiba nincs benne, de nem biztos, hogy emlékszel rá. Én nem ilyen vagyok, és azt hiszem, nem is szeretnék ilyen lenni.

Azt szereted, ha megjegyezhető vagy...

Ha csak egy mondatom is. Igen. Én tényleg azért élek. Ez most nem "álcafelügyelőség", én ezt tényleg így gondolom. Megjelent egy lemezem 2001-ben, ami igazából nem lett sikeres, bár ma már aranylemez lenne. Hétezer példányt adtak el belőle. Ezen a lemezen volt egy lassú dal "Én nem kelek föl" címmel. Egyszer egy rendezvényen odajött hozzám egy pár, és azt mondták: "Figyelj! Mi arra a dalra jöttünk össze!" Ott volt egy zongora, elkezdtem játszani nekik, és ők ott, előttem megkönnyezték. Hát erre mondom, hogy tök mindegy, hányan vették meg, de ha nekik ez örömet okozott, akkor nekem is.

De azért visszakérdeznék. Ha az ember kiad valamit, akkor arra vágyik, hogy az siker legyen. Többször poénkodtál azon, hogy hatan vették meg, ebből négyen a rokonaid voltak.

Az a baj, hogy ezt sokan el is hitték.

De amúgy ezt kudarcnak érezted?

Igen. Akkor annak éltem meg.

Olyankor milyen vagy, ha kudarc ér?

Borzasztó! Soha nem élnék magammal. Egy rapszodikus csávó vagyok. Ha jókedvem van, öröm vagy siker ér, akkor azt gondolom, Brad Pitt földi helytartója vagyok, de ha nem, akkor bántó a stílusom, rossz, nyegle, zavaró, nem azt mondom, hogy nem szerethető, de egy kifejezetten utálatos valaki vagyok. Mivel ez csak percekig tart, utána talán sikerül elfeledtetnem.

Kire hasonlítasz?

Szerintem apukámra.

Rábukkantam egy elejtett mondatodra, hogy elváltak a szüleid és édesapád nevelt. Hány éves korodtól?

Én öt-, a bátyám hétéves volt. Akkor ez a döntés született, így alakult. Nem viseltem könnyen. Azért azok a cserépkályhánál való sírások a "Hol van anyu?" kérdéssel kemény dolgok voltak. Erről nem nagyon szeretnék beszélni.

Azt mondtad, apura hasonlítasz. Miket kaptál, hoztál tőle?

Összességében a precizitást, a tudást és a tisztelet elegyét. A közös életünk minden egyes apró részletének volt valami üzenete. Amikor képeslapokat kellett gyűjtenünk, bárhonnan is kaptuk, meg kellett néznünk, hogy a helység melyik megye városa, annak mi a megyeszékhelye. Akarva akaratlanul egy csomó dologra megtanított minket, úgy, hogy érdekeltté tett, és talán ez a legfontosabb. Ezért csak hála és köszönet jár neki.

Neki is ilyen jó humora volt, mint neked?

Igen. Illetve nyilván én lettem olyan, mint ő, csak a magam módján. Ha utólag visszapörgetem a filmet, akkor emlékszem azokra a születésnapi és karácsonyi összejövetelekre, amikor ő mindig elszavalta a saját verseit. Amúgy még tangóharmonikázott is. Ezekkel ellensúlyozta talán, hogy azért neki sem volt egyszerű az élet kettőnkkel.

Te 2007-ben ismerted meg a párodat, és másfél évre rá született a fiatok, Nándi. Azt gondoltam volna, hogy egy olyasvalaki, akinek van egy törés a családi múltjában óvatossá válik a saját magánéletének építésében.

Abszolút. Én egy nagyon érzelmes és szentimentális valaki vagyok, és ez egészen eddig a kapcsolatomig soha nem volt kifizetődő. Nyilván most is dilemmák sokaságát rágtuk át, míg meghoztuk a döntést, hogy együtt, egy irányba próbálunk továbblépni. Én mindig érzelmekre alapoztam, és eddig mindig átvertek, ami nagyon fájt. A párkapcsolati mutatóm azért erőteljesen felfelé ívelt, mert olyan hölgyekkel voltam, akikről mások álmodoznak és nézegetik őket az újságban, de ez mégsem vezetett a boldogsághoz. Valahogy hiányzott a tartalom. Ahogy mondani szoktam: inkább őszinte vagyok, mint alacsony - kinyilvánítom az érzéseimet, amivel rendszerint visszaéltek. Aki meg nem - és ekkor jött be "Sors György" -, annál meg én találtam valami hibát. Ez a rögös út vezetett ahhoz, hogy azt mondom: "most racionálisan vagyok szerelmes". Szeretem Ágit, de nem csak érzelmileg. Nemcsak arról van szó, hogy tetszik, szép és odavagyok érte, hanem átgondoltam, hogy ez jó lesz-e nekem hosszú távon? Mert eddig soha nem tettem fel ezt a kérdést - először nála történt meg.

Milyen ő? Sokat nem lehet tudni róla.

Igen. Ő egy kicsit Columbo felesége, de mi ezt meg is beszéltük. Egyrészt egy olyan közegből jön, olyan helyen van felelős beosztásban, ahol nem is annyira örülnének, nem divat reklámozni, hogy ki kinek a párja. Nem attól lesz jó a munkája, nem attól lesz elismert szakember. Bár mostanában ezzel nagyon sokan példálóznak, és nem akarok ilyen sablon dumák mögé bújni, de nekünk így jó. Ő is szabadon tud mozogni, élheti az életét, és én tiszteletben tartom ezt.

Mégiscsak szeretném elképzelni, ki tud a másik feled lenni.

Ő hozta ki belőlem, hogy ne csak spontán létezzek, hanem néha legyek egy picit átgondoltabb. Jól tart tükröt nekem. Néha erősen, de tulajdonképpen nem is baj. Nekem nem jó, ha egy olyan valakivel vagyok, aki feltétel nélkül rajong értem, még akkor is, ha hibázom. Ági egy gondolkodó, földön járó nő, aki szembesített bizonyos dolgokkal, és ez jó, mert azokon én elgondolkodtam. Tudod, mi az érdekes? Egy csomó mindenben igaza volt és van.

Neked volt és maradt is egy "kölykös imidzsed". Kitágult a pupillám, amikor kimatekoztam, hogy már 41 leszel!

Pedig sajnos nagyon sokat tettem ellene, hogy ne így nézzek ki.

De meddig maradhat meg ez az imidzs? Már nem lehet 60 évesen is "Micsuda blog-ot" forgatni. Vagy igen?

Szerintem nem. Már érzem, hogy a gondolkodásom más irányba megy, ami jó. Például a rádiónk a 15-29 éveseknél piacvezető volt. Nagyon jó zenék szóltak, de egyszer csak rádöbbentem, hogy én már nem csak ez vagyok. Meghallgatom őket, de magamtól nem mindig ezeket a dalokat teszem be. Ez a jó válasz arra a kérdésre, hogy meddig lehet csinálni. Addig, amíg te önmagadtól nem kapsz olyan jeleket, utasításokat, hogy jó, jó, oké, de már nem ez kell. Mint ahogy a gyermekded énem megvenné azt a 450 lóerős sportkocsit, de ehhez képest amikor kinyitom a mostani autóm hátsó ajtaját, ott a gyerekülés, szétdobálva némi krumpli meg egy fagyi nyoma. Már a praktikum is fontos lett.

Apává válni nagy változás. Lubickolsz benne? Vagy bizonytalankodsz? Néha tétovázol?

Mindent elmondtál. 38 voltam, amikor megszületett Nándi, és igazán egy-másfél évig nem nagyon tudtam mit kezdeni a szereppel. Valahogy nem találtam magamra benne. Aztán eljött a nap, amikor kezembe vettem Nándit, és azt mondtam Áginak, hogy "Na, apa lettem!". Talán azért történt így, mert addig bennem volt az a kettősség, hogy azért jó lenne megmaradni fiatalnak, bohémnak - de apaként jön a felelősségtudat és a többi, ami rendben is van. Nekem ehhez idő kellett. Ma már jó érzés, körülbelül tudom, hogy mit kell, vagy mit kellene tennem, próbálok megfelelni. Most már van élvezeti értéke. Persze még nem tudom megállapítani, milyen vagyok, de remélem, hogy öt év múlva azt mondhatom, hogy jól csinálom.

Sokat dolgozol, itt van Nándi, innen is rohansz érte a bölcsibe. Mikor van az "énidő"? A Ganxstás, Nacsás, ami legendásan fontos volt?

Hát ez az. Ma is van egy ilyen stand up-om, hogy miért ne csináljunk gyereket. Nyilván a végén az a konklúzió, hogy mégis kell, mert hogy ha a szüleink így gondolkodtak volna - én sem lennék! Úgyhogy tessék hazamenni és dolgozni az ügyön. A dolog lényege, hogy azt is tudatosítania kell - amit én se hittem, bár nagyon sokan mondták, de igazán őszinte felkészítő tréning nem volt -, hogy mi lesz, ha megszületik a gyereked. Mennyivel könnyebb lenne az élet, ha elmondták volna, hogy ami addig volt, az megszűnik. A haverok, barátok szinte csak fényképeken vannak meg, néha telefonálnak, de az, hogy te önálló lényként élj, nincs már! Most igyekszünk mindezt újraépíteni, hogy mindenkinek meglegyen a saját szerepe, helye és személyes öröme. Az első két-három évben ezt nem lehet. Akkor olyan fejlődési etapok vannak, hogy ott kell lenni. Elsősorban nyilván ez az anya feladata, de én hiszek abban, hogy ez közös felelősség- és szerepvállalás.

Erre vigyázok a legjobban. Pont azért, mert amit én átéltem, azt nem kívánom Nándinak. Kiváltképp ezért szoktam mondani, hogy minden kapcsolat alapja, hogy intelligens legyen az, akivel összekötöd az életed. Nyilván nálunk is vannak nézeteltérések, de nagyon nem mindegy, hogy ilyenkor egy ecetes baltával indulsz el a párod irányába, vagy pedig leültök, megbeszélitek a dolgokat, majd a végén mosolyogva álltok fel és megisztok egy jó bort. Nem lehet olyan horderejű vita, ami odáig fajulhat, hogy mi külön folytassuk. Meg kell tudni beszélni.

Mennyire gondolkodsz a jövőn, vagy mennyire élsz a mának?

Apu arra tanított, hogy soha ne egy dologgal foglalkozzunk, több oldalról erősítsük meg magunkat, és akkor a jövővel sem lesz baj. Takarékoskodjunk, stb. Ezért van az, hogy rádióztam, tévéztem, rengeteg rendezvényen dolgoztam, pedig ezt senki nem kérte. Azért csináltam, mert azt akartam, hogy majd a családomnak a lehetőségekhez képest mindene meglegyen. Ezért volt ez az utóbbi tíz év viszonylag vehemens munka, íz és mámor. Mostanra lett meg minden, amiket szerettem volna. Van egy pici horgászházam, egy kis nyaralóm a Balatonom, ez a ház, ahol lakunk. Egészségesek vagyunk és van egy gyönyörű gyerekünk. Mi kell még?

Visszaveszel egy kicsit?

Most töltődni szeretnék. Ahogy egy kedves barátom mondja: nem szabad mindig csak úgy lőni, hanem néha tölteni is kell, mert elfogy a szufla. Tök igaz. Tavasszal kész lesz a hátsó része a háznak a szőlővel - Toszkán-Badacsonynak hívjuk. Van egy kemencém, és pizzát fogok sütni. A másik, hogy annak a baráti körnek, amit említettél, újra kell élednie. Ganxsta Zoli, Nacsa Olivér, még két ember és én - így voltunk hatan. Minden szerdán szerveztünk egy számítógépes nemzeti focibajnokságokat. Ez egy éve nincs. Egyenként hívogatnak, hogy legyen már valami. Az egész úgy volt, hogy mi, a 30-40 éves hülyék kedvenc focicsapatunk mezében feszítettünk. Mindig 4-kor kezdtünk, direkt a nemzetközi kapcsolás miatt, ami persze nincs! De jó a játék! Meghallgattuk a himnuszt, és a helyszínt adó ország étel-ital választékával készültünk. Arra a négy órára teljesen átalakultunk. Viccelődtünk, mosolyogtunk, sírtunk, nevettünk - és úgy mentünk haza, hogy bőrkeményedések voltak az ujjainkon, és mindenki röhögött saját magán, hogy hatéves gyerekként töltött pár órát. De ezek olyan pillanatok, amik kellenek, hogy legyen mire emlékezni! Különben nincs értelme az egésznek. Most arra készülök, hogy jöjjön a nyár. Megszerveztem a Fenyvesi Olimpiát. Megvannak a csapatok, írom az alapszabályzatot, és meglesz az 5 olimpiai sportág. Vízibicikli-szlalom, ilyesmik - már alig várom, de a "focit" is folytatjuk nemsokára, és majd úgy telnek a napok, hónapok, hogy tényleg öröm és boldogság legyen.

Akkor most jó! (Téged hallgatni is.)

Azért mondom, hogy úgymond kikötöttem. Itt áll a hajó és minden jó. Épp a napokban mondtam, hogy eljött a pillanat, hogy azt mondjam: Köszönöm!