Ördög Nóra: "Ki vagyok valójában?"

Mindig is imádtam beszélgetni! Gyanítom, ennek van némi köze ahhoz, hogy műsorvezető lett belőlem és nem mondjuk ékszerkészítő. Kicsit kozmopolita, kicsit spirituális, az életet mélyen megélő, önmagára odafigyelő, folyton válaszokat kereső és ehhez mérten teljesen nyitott lány vagyok - sőt, büntetőjogi kategóriámat tekintve már 31 éves asszony. Szóval van kedvetek beszélgetni velem? A helyzet jellegét tekintve kicsit persze egyoldalú, de ha találkozunk személyesen, legalább lesz honnan folytatni!

Úgyhogy módosítok: megoszthatom veletek a gondolataimat?

Csak úgy. Én nagyon örülnék neki!

Ti feltettétek már magatoknak valaha azt a kérdést, hogy "Ki is vagyok valójában?"

Azt kell mondanom, bármilyen furcsa, én csak az elmúlt néhány évben akadtam fenn először ezen a problémán. Valószínűleg ezt azért van, mert a szerencse lánya vagyok, én ezt tudom. Mert mikor kezd el az ember először azon gondolkodni, hogy kicsoda és mit is akar valójában? Amikor először kudarcok érik, vagy először ébred rá arra, hogy nem világos, mi lesz a következő lépés, amit meg szeretne tenni.

Én nagyon sokáig csak sodródtam az eseményekkel, pontosabban annyira logikusan következtek egymás után a lépések, hogy túl sokat nem kellett rajta agyalnom. Csak annyiban voltam tudatos, hogy meg tudtam fogalmazni a vágyaimat, azaz hogy mit is szeretnék. És azóta megértettem, hogy valójában ez maga a tudatosság. Ráadásul a vágyaink, a céljaink mi magunk vagyunk! Ha tudom, hogy mire vágyom, már azt is tudom, ki vagyok! És persze fordítva is.

Nem is hinnétek, hogy hányan nem tudnak megfogalmazni reális és elérhető célokat az életükben. Pedig ez a legfontosabb dolog! Mert ha nem mondjuk ki, mit szeretnénk, mégis hogyan várhatjuk, hogy megvalósuljon? Mondjuk ki őket, és máris egy lépéssel közelebb kerültünk hozzá! Először csak magunknak. Aztán szépen óvatosan megoszthatjuk másokkal is: ha bátortalanok vagyunk, kezdetben csak viccnek szánva, némi öniróniával fűszerezve. Sőt, a nyomatékosítás kedvéért még rá is nevethetünk a végén. Persze csak ha úgy érezzük, hogy túlzó a kívánság, és a világért sem szeretnénk nagyravágyónak tűnni.

És amikor már hozzászoktattuk magunkat a gondolathoz, nyugodtan elhagyhatjuk a mosolyt a szánk szegletéből, hogy mások is a jövőben megvalósuló tényként kezdjék kezelni azt, ami néhány héttel, hónappal ezelőtt még csak a fejünkben létezett. Biztosan megfigyeltétek már, hogy ha mondjuk elkezdtek kocogni, vagy vesztek egy biciklit, vagy eldöntitek, hogy milyen autót szeretnétek, akkor hirtelen csak olyan márkájú kocsi jön szembe az utcán, pedig azelőtt alig láttatok ilyeneket. És hol volt eddig ez a sok biciklista? És jééé... Ennyi ember szokott futni esténként a környéken? Az az érdekes, hogy azelőtt is ott voltak, csak nem erre volt ráállítva a szűrőd.

Ha megfogalmaztad a céljaidat, hirtelen az utadba kerülnek azok az emberek, azok a lehetőségek, amik segítenek elérni őket. És valószínűleg eddig is ott voltak, csak nem vetted észre őket. Nektek vannak vágyaitok? Nem ilyenre gondolok, hogy "szeretném megnyerni a lottóötöst", meg hogy "legyen egy házam Mexikóban az óceán partján". (Bár ez utóbbi pont hogy lehet egy elérhető cél is!) Hanem olyan, egy-két éven belül megvalósítható tervekre, amikhez látjátok magatok előtt az oda vezető utat is - az egymás után következő lépésekkel együtt.