Majoros Péter: "Nehéz ember vagyok"

Megmaradtál a "szomszéd srácnak"?

Szerintem nem. Nézz az arcomra. Lassan Derrickre kezdek hasonlítani. Amikor felkelek, kicsit úgy nézek ki, mint az a kutya, amelyiknek bele kell nőnie a bőrébe, ezért srácnak már semmiképp nem nevezném magam. Másrészt nyilvánvalóan változik a világ, és ahogy a nótában is mondjuk - mi is változunk. Szerintem egy imidzset csak akkor lehet normálisan építeni évtizedeken keresztül, hogy ha nem figyelsz arra, hogy megtartsd, hanem belülről jön az, amilyen te vagy. Engem soha nem érdekelt, hogy bárki szerint jól áll-e rajtam az öltöny, vagy illik-e hozzám. Ha azt akarom felvenni, akkor azt veszem fel. Nyilván nem tartozik a munkaruháim közé, de ettől függetlenül engem nem nagyon izgatna, ha valaki azt mondaná, hogy menj már, mit akarsz itt öltönyben, amikor egy ózdi parasztgyerek voltál tíz évvel ezelőtt.

Nem említettem volna az "ózdi parasztgyereket", ha te nem mondod. Az adottság, hogy ki honnan jön, de tudom, hogy bosszantott, amikor ezt a kifejezést lekezelően használták.

Nem azért bosszant, mert "ózdi". Ez olyan, mintha neked a "szombathelyit" mondaná bárki. Hogy lehet degradáló, hogy valaki honnan jön? Ha azt gondolnám valakiről, hogy bunkó, nem mindegy, hogy Pécsen vagy New Yorkban született? Bár az nem is lenne degradáló. Jól is hangzik: "Igen, New York-i bunkó vagyok!" Az arctalan, nemtelen és névtelen kommenteket nem veszem fel. Egyébként pedig az vagyok. Igen. Egy ózdi bunkó, tahó vagyok. Mindegy, hogy honnan jöttem, de az vagyok.

Nem veszed fel a kommenteket. Megtanultad figyelmen kívül hagyni őket, vagy eleve páncélos lovagként érkeztél?

Szerintem hazudik, aki azt mondja, hogy nem érintette meg soha, ha bántják, és nem fontos, hogy szeressék az emberek, de én nem akarom minden áron. Nem fogok magamon változtatni csak azért, hogy szimpatikus legyek. Nyilván szeretném, ha mindenki simogatná a kobakomat és azt mondaná, milyen aranyos, helyes kisfiú, milyen jól csinálja, amit csinál, de ilyen nem lesz. Nem vagyok Teréz anya - erre már régen rájöttem. Vagyok, amilyen vagyok, sőt az a legbosszantóbb bennem, és a legjobban az irritálja az embereket, hogy elégedett vagyok magammal!

Mondod nevetve. Egyébként mi a mércéje az elégedettségednek?

Mindent magamhoz mérek. A mai napig úgy hallgatom meg a nótáinkat, vagy nézek meg egy műsort, bármit, amihez közöm van, hogy az nekem mennyire tetszene magánemberként. Nem esek abba a hibába, hogy bármibe belemagyarázom, hogy jó, csak azért, mert én szerepelek benne. Nem. Reálisan nézem, és ha valami nem tetszik - akkor, ha tudok -, változtatok rajta. Önmagam mércéje vagyok másokkal szemben is.

Az elégedettség és hogy önmagad mércéje vagy nem azt jelenti, hogy ne akartál volna fejlődni, vagy legyintettél volna az elvárásokra.

Persze, nem. Ha a ValóVilág-os szériákat nézzük, az emberek 99 százaléka azt gondolta, hogy a siker egyszerűen csak beleömlik a szájába, utána azt évtizedeken át csak forgatni kell, és abból mindig jól fog lakni. Ez nem így van. Aki ezt hiszi - eltűnik a süllyesztőben. Te pontosan tudod, hogy amikor egy reggeli műsorba hívnak, akkor nem mehetsz oda 8-kor, ha 6-ra vagy diszponálva. Ha elhívnak koncertezni, akkor hiába van 220 kilométerre, és esetleg nincs is kedvem oda elmenni, mert nem úgy alakult a napom - nincs kérdés: meg kell csinálni. Két kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor mondtam le valamit az elmúlt tíz évben. Aki flegma és megbízhatatlan, annak nincs jövője.

Fegyelmezettebb lettél?

Nem, csak ebből keresem a pénzem!

A hangsúly most már a zenélésen és az interneten van - nem a televízión -, ugye?

Sokat fordult a világ. Emlékszel, ezelőtt 10 évvel a kereskedelmi tévék és a rádiók csináltak sztárokat Magyarországon. Amit a Danubius játszott, az előbb-utóbb sláger lett, még ha nem is volt annyira jó. Ez mára már megszűnt, illetve átalakult. Ott az internet. Az oldalamon kommunikálok, ott szervezzük a bulikat, építjük ki azt a közeget, amely a későbbiekben el fog tartani.

Felismerted, hogy ma már sokkal jobb az, ha saját terepet teremtesz magadnak, mint ha bármilyen médium a saját térfelén használ?

Így van, és ez őszintébb is, mint a másik. Amikor egy kereskedelmi tévében elkezdesz műsort vezetni, akkor vannak bizonyos elvárások, amikkel nem feltétlenül biztos, hogy mindig tudsz azonosulni. Amikor azt mondják, hogy kicsit már meg kéne növeszteni a hajad, ez a gatya jó, de még jobb lenne, ha vászon lenne és nem farmer. Erre valaki azt mondja, hogy oké, de vannak olyan típusú emberek, mint én, akik ezt megerőszakolásnak érzik a saját imidzsükkel kapcsolatban, és egy idő után jönnek a súrlódások. Amik hatással vannak a következő munkáidra, ha egyáltalán lesznek.

Ebből a szempontból konfrontálódsz? Ami a szíveden, az a szádon, vagy már becsomagolod?

Nem húztam volna le ilyen erős tíz évet, ha mindent kimondtam volna. Alapjában őszinteségnek nem azt tartom, hogy ami a szívünkön, az a szánkon. Az őszinte emberre szerintem az a jellemző, hogy nagyon nagy az igazságérzete és nem tudja maga körül elviselni a hazugokat.

Ilyen vagy?

Hát, én nagyon. Vakarózom azoktól, akikről kiderül valami, ami gáz. Bárkit ide ültethetnél velem szemben, nincs takargatnivalóm senki előtt az elmúlt 10 évben. Legyen az csaj, főnök, volt barát, nem tudna senki olyat mondani nekem, ami kellemetlen. Nyilván vannak emberek, akikkel konfrontálódtam, és biztosan lesznek is. Azért is, mert egocentrikus vagyok. Szerintem az vitt előre, amilyen vagyok. Viszont tudom tisztelni, ha valaki a saját közegén és szakmáján belül jó dolgokat csinál. Akit pedig megbántottam, az mind megérdemelte - maradjunk ennyiben!

Naná, hát, hogy gondolnánk másképp! Most lubickolsz végre a zenében, a zenélésben?

Nincs időnk lubickolni benne. Éjjel-nappal munka van, tehát most jött el az a része a nagy sikernek, amikor kényelmetlenül sokat bulizunk, azaz megyünk fellépni, de hálásak vagyunk a jóistennek. Maradjon így sokáig!

Az előadó rohan fellépésről fellépésre, és közben otthon a kisfia...

Aki összevissza szaladgál és felmászik mindenhová. Főleg az agyamra. Amikor megkérdezik, hogy mi az, ami a gyerekkel jár, akkor azt mondom, hogy a gyerek egy csodálatos dolog, és ha ránézek, elszorul a szívem, főleg, mert úgy néz ki, mint a klónom. Ez szuper! De a születésénél bizony húztak egy vonalat, sok mindenről le kell mondani. Olyan dolgokról is, amikről nem akarok. Amikor 2-3 napig csak játszanék a videojátékommal, vagy el szeretnék menni szórakozni vagy edzeni - van, hogy nem jön össze, mert vele kell foglalkozni. Sajnos tényleg keveset vagyunk együtt, de mindent értük teszek. Miattuk csinálom - Hajni és Marián miatt.

Az egyensúlyt kell megtalálni.

Ők akkor lesznek boldogok mellettem, ha én is az leszek. A gyerek is akkor boldog, ha a szülei azok. Szerintem ez kell hozzá. Én akkor leszek boldog, ha elégedett vagyok magammal. Nem fogok soha elhízni, időt fogok szakítani arra, hogy elmenjek bokszolni, focizni, gyúrni, kártyázni, hogy konzolozzak otthon a számítógépen, vagy elmenjek piázni. Én egy ilyen csávó vagyok. Nekem ezekre szükségem van. Ezek kellenek ahhoz, hogy az egyensúlyt megtartsam, hogy jól csináljam azt, amit csinálok, és ha ez így van, akkor pénzt tudunk keresni és meg tudjuk tartani azt a szintet, ahol vagyunk. Most egy étterembe is belevágtam.

Jaj, ne! Már megint? Te mondtad, hogy az üzleti életben ügyetlen vagy. Ennél durvább jelzőt használtál. Még mindig azt hiszed, hogy lehet egy plusz lábad?

Próbálkozom. Tudjuk jól, hogy a média talaja nagyon ingoványos. Nyilvánvaló, hogy 46-47 évesen nem feltétlenül lennék autentikus rapper, aki a csajozásról énekel. Akinek a tinédzserek beszólnak, hogy bácsi, gyere már le onnan! Ezt nem szeretném megélni. Szerintem fontos, hogy legyen egy olyan alapjövedelem máshonnan, ami biztosítja, hogy kényelmesen tudjak elvállalni olyan munkákat, amiket szeretnék. Töröm a fejem a jövőn, naná! Ez benne a legrosszabb, hogy amióta megszületett a gyerek, tudomásul kell vennem, hogy itt van egy kiscsávó, aki minimum 17 évig nem megy el ebből a lakásból. Innentől kezdve nincs az, hogy otthon konzolozok 2 napig, és ha nincs meló, az sem érdekel, legyen egy doboz cigi, elmegyünk este szórakozni. Ennek vége! Ott a gyerek, és annak pelenkát kell venni.

Anyukádról azt mesélted, hogy szigorú volt, és jó időben kipofozott a rossz társaságból. Te hogy akarod csinálni?

Rengeteget gondolkoztunk Hajnikával, hogy ezt hogy lehetne jól csinálni. Az tudja ezt, akinek van gyereke. Hogy mekkora stressz, hogy abból a gyerekből normális embert nevelj. Hogy olyanná váljon, aki miatt nem lesz szégyenérzeted. Én világéletemben nagyon rossz gyerek voltam. Sok mindent csináltam, amire nem vagyok túl büszke, nem is szégyellem, azok kellettek ahhoz, amilyen lettem. Alapjában véve én mindig egy érzékeny csávó voltam abból a szempontból, hogy azért mindig tudtam, hol a határ. Ez annak köszönhető, ahogy anyámék neveltek. Belőlem azért nem lett drogfüggő, mert tudtam, hogy mikor van itt a pillanat, amikor ezeket a dolgokat be kell fejeznem.

Észnél voltál.

Szerintem nem úgy lesz sikeres a nevelés, hogy egy gyerek soha nem próbálja ki a drogot, a cigit vagy a piát. Ez szerintem egy utópia. Ilyen nincs. Bekerül az oviba, suliba, középiskolába, mindenhol tanul valami rosszat a többiektől. A legfontosabb pillanat az, amikor válaszúthoz érkezik, és döntenie kell, hogy merre megy tovább. Hogy valamit folytat, vagy nem. Hogy elindul a lejtőn, vagy másfele fordul inkább. Ott válik fontossá az, hogy milyen nevelést kapott.

Jó nagy feladat, és a felelősség? Te az vagy, aki 10 forintból 12-t költ.

Annyiban változott, hogy 12-ből 10-et költök el. Egy nagyon picit tudok már spórolni, de ott van Hajnika, kikaparja a szemem, ha mindent elszórok.

Nehéz lehet! Emlékszem, amikor megvetted a nagy tévét, úgy lelkesedtél érte, mint egy kölyök!

Pont jó példát mondtál! Vettem otthonra egy akkora színes TV-t, mint az állat! Az a mániám. Képzeld el, ha bemegyek egy műszaki áruházba, képes vagyok órákat eltölteni a TV-k előtt. Mint egy gyerek, amikor végre egy igazi markológépet lát. Tudod, így tátott szájjal. Lehet, hogy ez valami elnyomott tudatalatti. Ezt most neked kell analizálni!

Tehát nem vált természetessé, hogy "megvehetem", hanem át tudod élni az örömöt, hogy "elértem"!

Sőt! Volt már aranylemezem, díjaim, de úgy tudtam örülni a TV-nek.

Ilyen szempontból vannak vágyaid - például sportkocsi, nyaraló, vitorlás?

Ezekkel engem nem tudsz felizgatni. Nem is tudom a kocsik márkáját. Engem az érdekel, hogy menjünk el valahová, és jól érezzük magunkat egy hétig.

Tehát az élmény a lényeg!

Igen, én azért fizetek sokat. Azért, hogy az élmény meglegyen! Ha elmegyek, akkor, mint egy részeg matróz szórom a pénzt.

Veled valószínűleg élmény lehet élni!

Vannak olyan pillanatok, amikor igen, nagyon jó velem együtt élni, de biztos vannak olyanok is, amikor nem. Azért nehéz ember vagyok! Nem vitatom, hogy nagyon nehéz.

Milyennek kell lennie a társadnak? Kényeztessen és rajongjon érted? Meddig lehet ezt hosszú távon csinálni?

Biztos lehet, bár én azért nem hiszem, hogy vannak sírig tartó szerelmek. Azt gondolom, hogy tiszteletben meg kell maradni a másik mellett. A legfontosabb a kommunikáció és a szex. Ha ezek működnek, akkor nem változik sok minden. Tehát addig, amíg a feleségemmel hetente többször össze tudok bújni úgy, hogy az nem teher nekem, és amíg tudunk beszélgetni és együtt röhögni, addig nincs baj. Mi törekszünk arra, hogy jól érezzük magunkat, és nagyon-nagyon szeretjük egymást. Csodálatos, hogy 3 év után is úgy nézek Hajnira, hogy bármikor le tudnám teperni, és hogy imádok vele lenni. Ez nekem új. De nem mondjuk soha, hogy biztos, hogy örökké így marad. Azt tudjuk, hogy most jó. Nagyon jó.