Kaly Roland Kökény Dani Sztárban sztár leszek!
Kaly Roland a második helyet érte el az idei Sztárban sztár leszek! műsorban, és nem is tagadja, hogy csalódott a végeredményt illetően.

Múlt vasárnap ért véget a Sztárban sztár leszek! harmadik évada, amelynek győztese végül Kökény Dani lett, aki csak egy véletlen baleset folytán került be a műsorba.

A műsor második helyezettje, Kaly Roland most azonban úgy érezte, kénytelen közleményt kiadni, mivel rengeteg gyűlölködő kommentet látott és üzenetet kapott a témában. Kérte, hogy legyen vége az utálkozásnak, de közben nem tagadja csalódottságát.

"Drága Emberek! Nehéz most bármit is mondanom. 10 nagyon nehéz hét áll mögöttem, de mégis az eddigi életem legszebb hetei voltak. Kemény és alázatos munkával tele. Kicsit csalódott is vagyok, meg nem is. Csalódott inkább azért, mert tudom, egy lépésre volt a végső cél, de sajnos nem érhettem el. Ugyanakkor boldog is vagyok, mert rengeteg élménnyel és tapasztalattal gazdagodhattam az elmúlt időszak alatt. Hálával és örömmel van tele a szívem, mert ennyi héten át szavaztatok rám, támogattatok és általatok a döntőig is eljutottam. Isten nélkül és a ti segítségetek nélkül ez soha nem sikerült volna. Csodás emberek vagytok mindannyian és ígérem nektek, hogy még sokat fogtok hallani rólam, mert ezután is keményen fogok dolgozni azért, hogy a zenei pályán maradhassak, és azt csináljam, amit igazán szeretek. Köszönetet szeretnék mondani Majkának, a családomnak, a szerelmemnek, a barátaimnak, a versenytársaknak, a stábnak és mindenkinek, aki bármilyen formában egyengette az életutamat. Köszönöm! U.i.: nagyon szépen kérek mindenkit, hogy Danit tovább ne bántsátok, ő is nagyon sokat dolgozott !" - írta az énekes.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.