Film az elfogadásról, beilleszkedésről és az egyéni integritásról: 2017-ben nyert Oscar-díjat a Mindenki

Deák Kristóf, Mindenki, Gáspárvalvi Dóra
facebook/NFI -
Oscar-díj Oscar-gála Mindenki (kisfilm) Deák Kristóf
Deák Kristóf Mindenki című kisjátékfilmje 2017-ben nyerte meg a kategória Oscar-díját a Los Angeles-i díjátadógálán. Ez volt az első alkalom, hogy magyar filmet díjaztak ebben a kategóriában, ráadásul ez volt a rendező első jelölése és legelső rövidfilmje.

Épp itt az ideje felidézni Deák Kristóf páratlan alkotását. A Mindenki egy lenyűgöző magyar rövidfilm, amely 2016-ban készült, és 2017-ben hozta el a legjobb rövidfilm kategóriájában járó Oscar-díjat Magyarországnak. 

A titkos szabály 

Youtube

A történet középpontjában egy kislány áll, aki egy új iskolába kerül, és hamarosan csatlakozik a kórus helyi tagjaihoz. Ahogy az események fokozatosan kibontakoznak, kiderül, hogy a kórus nem egy átlagos zenei csoport.

A tagok egy titokzatos és szigorú rendszer részét képezik. Erika néni, a kórusvezető megkéri Zsófit, a tízéves főszereplőt, hogy csak tátogjon, hiszen nem elég tehetséges. A kislány nagyon szomorú és csalódott lesz, majd később kiderül, hogy több gyereket is erre kényszerített Erika néni a kórus tagjai közül. Liza, a kislány barátnője felháborodik az igazságtalanságon és egy tervet eszelnek ki Zsófival. 

Youtube

Az egyéni kihívások 

A kisfilm egy mélyebb társadalmi üzenetet hordoz az elfogadásról, beilleszkedésről és az egyéni integritásról. Zsófinak szembe kell néznie a csoport által felvetett etikai és morális kérdésekkel, miközben próbálja megtalálni helyét a közösségben. 

A film érzékletesen bemutatja a kislány karakterfejlődését, ahogy próbál alkalmazkodni és elfogadni a csoport szabályait. Az egyéni kihívások és az összetett kapcsolatok a cselekmény mozgatórugóivá válnak. Deák Kristóf rendezői tehetségét a film vizuális és hangi kiválósága is alátámasztja. A jelenetek atmoszférája és a zenei kíséret összhangban van a történet érzelmi mélységével.  

A negyedik Oscar-díjas magyar alkotás 

Ez a film egy olyan alkotás, amely mély gondolatokra készteti a nézőt az emberi kapcsolatok és az elfogadás témájában. Az alkotás nemcsak egy gyermek szemszögéből mutatja be az alkalmazkodás és az erkölcsi dilemmákat, hanem egyetemes üzenetet hordoz számunkra. Mindannyiunknak biztosan volt egy Erika néni az életében, aki kisebb-nagyobb lelki törést okozott a gyermekkorban, amire évekkel később is fájó szívvel gondolunk. 

Éppen ezért olyan magával ragadó, megható ez a kisfilm.  

Youtube

Saul fia című film sikere után ismét volt miért örülni, a Mindenki (Sing) című rövidfilm is immár akadémiai díjas lett. A Hais Dorottya, Gáspárfalvi Dorka és Szamosi Zsófia főszereplésével készült film a negyedik Oscar-díjas magyar alkotássá vált. 

 

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.