Mostanában leginkább az esetleges szakítása, vagy a megváltozott külseje miatt esik szó, de mi most a szülinapja alkalmából összeszedtünk 5 tényt, Ariana Grande életéből.

Forrás: FilmMagic/Getty Images
Ariana Grande kedvét nem vette el egykori énektanára
Ariana Grande hosszú éveken át próbált bejutni az iskolai kórusba, de sikertelenül: az énektanár szerint ugyanis nem volt kellőképp tehetséges. Ő azonban egy percig sem bánkódott: a hangját önképzéssel kezdte el formálni Whitney Houston és Judy Garland lemezei alapján, már hétéves korától kezdve. Talán ez a szorgalom segítette ahhoz, hogy napjaink egyik legnagyobb szupersztárja legyen 4 oktávos hangterjedelemmel és 6 Grammy-díjjal. De nem csak szakmailag nyújtott mindig kiemelkedő teljesítményt, emberileg is: összesen 10 mentett kutyája van és elhivatott állatvédő. Mindezek ellenére a szerelemben nem volt mindig szerencséje: 2021-ban férjhez ment Dalton Gomez ingatlanügynökhöz, de két év házasság után elváltak, amikor Ariana megismerte Ethan Slater színészt, aki szintén házas volt a találkozásukkor. Azóta mindketten elváltak korábbi partnereiktől, de a pletykák szerint már az ő kapcsolatuk is a végét járja.