Zendaya stylistja kitálalt: ezt lehet tudni a színésznő és Tom Holland esküvőjéről

titkok esküvő eljegyzés Zendaya Tom Holland
Law Roach stylist szerint a színésznő és Tom Holland nem sietnek az esküvői előkészületekkel, annak ellenére, hogy már tavaly eljegyezték egymást. Zendaya jelenleg rengeteget forgat, de még a ruháról sem született döntés.

Zendaya és Tom Holland tavaly év végén jegyezte el egymást, ám úgy tűnik, a nagy nap még várat magára. A színésznő stylistja, Law Roach egy inerjúban beszélt az álompár kapcsolatáról és azért, hogy mindeddig miért nem kötötték össze az életüket.

Zendaya és Tom Holland 2021-ben erősítették meg, hogy együtt vannak
Zendaya és Tom Holland 2021-ben erősítették meg, hogy együtt vannak 
Forrás: Getty Images North America

Zendaya még nem készül az esküvőre

Law Roach, aki 2011 óta dolgozik együtt Zendayával, egy közelmúltbeli interjúban elárulta, hogy az esküvői előkészületek még egyáltalán nem kezdődtek el. „Zendaya rengeteg filmen dolgozik. Most a Dűne folytatását forgatja, ezzel van elfoglalva” nyilatkozta, és hozzátette, nem aggódik azon, hogy rosszul állnak a szervezéssel, ugyanis Zendayának nagyon sok a munkája, úgyhogy bőven van idő a nagy napig. A kérdésre, hogy milyen menyasszony lesz Zendaya, csak annyit válaszolt, hogy ez titok. „Nagyon izgatott vagyok, mert tudom, hogy tényleg szeretik egymást, és már nagyon régóta együtt vannak. Az pedig, hogy a világ láthatja ezt a szerelmi történetet, szerintem gyönyörű”  – tette hozzá Roach. 

Tom Holland lánykérése meglepetés volt

A pár eljegyzésére úgy derült fény, hogy Zendaya a 2025-ös Golden Globe-gálán egy csodaszép gyűrűt viselt. A bennfentes arról beszélt, hogy Tom Holland teljesen meglepte a színésznőt: „Tom és Zendaya az évek során beszélgettek a házasságról, de Zendayának fogalma sem volt arról, hogy Tom megkéri a kezét. Mindketten óvják a magánéletüket, így a lánykérés is olyan dolog volt, amit Tom titokban akart tartani.” Zendaya és Tom Holland 2017 óta együtt vannak, de csak 2021-ben erősítették meg nyilvánosan, hogy egy párt alkotnak.

BEVERLY HILLS, CALIFORNIA - JANUARY 05: Zendaya attends the 2025 Golden Globe Awards at The Beverly Hilton on January 05, 2025 in Beverly Hills, California. (Photo by Taylor Hill/FilmMagic)
Zendaya eljegyzési gyűrűjét a Golden Globe-on szúrták ki
Forrás: FilmMagic

Zendaya július elején érkezett a magyar fővárosba a Dűne: Messiás forgatása miatt. A színésznő nem először jár Budapesten, hiszen az előző két Dűne adaptációját is nagyrészt Magyarországon forgatták. Azt beszélik, a világsztár kedves és közvetlen, és szívesen fotózkodik a rajongókkal is. 

Ha a 80-as években születtél, te is tutira odáig voltál ezekért az édességekért : ma is újra hódítanak! – GALÉRIANyilvánosan esett egymásnak Irina Shayk és Michele Morrone — A szenvedélyes csókolózásukba egész Nápoly belepirult — FOTÓJohnny Depp elmenekült a világ elől: titokban egy eldugott sussexi kastélyba költözött

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.