Betegen is tarolt: így szerezte meg Cynthia Erivo a Wicked főszerepét


A színésznő számára a legnagyobb áttörést a Wicked című musicalben való szereplése hozta meg. A híres előadás filmadaptációjában is ő alakítja Elphabát, a jóságos boszorkányt, ami hatalmas elismerést váltott ki világszerte. Cynthia Erivo most elárulta, hogy kapta meg élete szerepét.

Cynthia Erivo mindent beleadott a Wicked meghallgatásán. Olyannyira, hogy a háromórás meghallgatás végére 38 fokos láza lett, és napokra ágynak esett – írja a People magazin. A színésznő a Wicked: One Wonderful Night című NBC-különkiadásában idézte fel a meghallgatást. „Elmentem a meghallgatásra, mindent kiadtam magamból, három órán át ott voltam, a végére pedig 38 fokos lázam lett. Hazamentem, és nagyjából négy napot töltöttem ágyban” – mesélte a színésznő, hozzátéve: „Ami maradt belőlem, az abban a szobában volt.” A műsorban arról is beszélt, hogy ez az egyetlen meghallgatása volt a filmhez, és rögtön megkapta a főszerepet.
Erivo a Wicked első részében, valamint a közelgő második filmben, a Wicked: For Goodban is Elphabát alakítja. Partnerei között olyan nevekkel találkozhatunk, mint Ariana Grande, Michelle Yeoh, Jeff Goldblum, Marissa Bode, Bowen Yang és Ethan Slater.
A Wicked folytatása 2025. november 20-án érkezik a magyar mozikba.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.