A 80-as és 90-es években Erika Eleniak Hollywood imádott színésznője volt. A karrierje gyerekszínészként indult, majd a Playboy hasábjain és a Baywatch piros fürdőruhájában lett igazi szexszimbólum.

Forrás: Getty Images
Most, több mint harminc évvel később, az 56 éves színésznő egészen másképp fest. Erika Eleniakot legújabb filmje forgatásán kapták lencsevégre, a rajongók pedig megdöbbenve látták, hogy tetoválások borítják a testét. A Still Here Hollywood című podcastban aztán azt is elmesélt, miért varratta ki magát.
„Minden tetoválásomnak van története” – mondta. – „Az egyik például az édesanyám neve. A testem a vásznam, és ezeken keresztül mesélem el, ki vagyok.” Elárulta, hogy az első tetoválásait a 20-as évei végén készíttette, nem sokkal azután, hogy kiszállt a Baywatchból.

Forrás: Getty Images
Erika Eleniakot a Baywatch tette világhírűvé
A kaliforniai Glendale-ben született, ukrán, észt és német felmenőkkel rendelkező Erika Eleniak a 80-as évek végétől sorra kapta a filmszerepeket. Feltűnt Steven Seagal oldalán a Törvényre törve (Under Siege) című akciófilmben, játszott a The Beverly Hillbillies és a Mesék a kriptából: Vérbordély című filmekben, valamint több független produkcióban is.
A Baywatchban Shauni McClain szerepében három évadon át láthatták a nézők. Karaktere a harmadik évad elején házasodott össze Eddie Kramerral. Érdekesség, hogy a képernyőn látott románc a való életben is szerelemmé vált: Eleniak és a kollégáját alakító Billy Warlock egy ideig jegyben jártak.
A színésznő karrierje csúcspontján, 1989-ben a Playboy címlapján is szerepelt, de később elárulta, hogy sosem érezte magát klasszikus Playmate-nek. „Számomra ez mindig inkább munka volt, mint pózolás. A színésznő, aki a Playboyban is szerepelt – így gondoltam magamra” – mondta.
A kétezres évektől ritkábban vállalt filmszerepeket, és inkább független produkciókban vagy tévés projektekben tűnt fel. Legutóbbi filmje, a 2024-es Lolipop Gang.
A magánéletében is új fejezetet nyitott: 2005-ben férjhez ment Roch Daigle kanadai filmipari szakemberhez, akivel egy kislányt nevelnek közösen.


