A kicsikéink felnőttek: ennyit változtak a Stranger Things szereplői az első évad premiere óta


Az utóbbi 9 évben minden idők egyik legsikeresebb Netflix-sorozata lett a Stranger Things, nem véletlenül: ez az ijesztő köntösbe csomagolt modern kori mese olyan szívhez szólóan mutatta be a gyermeki összetartást és a barátság esszenciáját, amire eddig kevés példa volt. Ráadásul a 80-as évek magával ragadó, nosztalgikus hangulata még azt is beszippantotta, aki még kósza gondolat sem volt azokban az időkben.

Tele az internet a Stranger Things 5. évadának premierjén készült fotókkal, mi pedig már nyomokban sem látjuk azokat az édes kis kölyköket, akiket csaknem 10 évvel ezelőtt megismertünk.
Bizony, egészen hihetetlen, hogy már majdnem egy évtizede követjük nyomon Will és csapata életét, akiknek alakítói cuki kockákból nagymenő filmsztárok lettek, sőt, van aki már szülővé és vált két évad forgatása között.
Lássuk, ki mennyit változott!
A Stranger Things előtt Millie már többek között az NCIS-ben és a Grace klinikában is feltűnt kisebb epizódszerepekben, de az átütő sikert egyértelműen a Netflix-sorozat hozta meg számára. Az induláskor mindössze 12 éves volt és talán ő változott a legtöbbet: főszerepet kapott Henry Cavill oldalán az Enola Holmesban, saját sminkmárkát alapított, producerként tevékenykedett, hozzáment Jon Bon Jovi fiához és idén örökbe fogadott egy gyereket is.

Mike alakítója mindössze 13 éves volt a sorozat indulásakor és már akkor is rutinosnak számított a természetfeletti kalandokban, ugyanis a Supernaturalsban és A visszatérőkben is vendégszerepelt. Ezt a továbbiakban is kamatoztathatta, hiszen a Stranger Things mellett szerepelt az Az, A szellemirtók, A fordulat és Az aranypinty című filmekben is, mellette pedig több nagy divatmárka is felfedezte magának az ifjú színész karakteres sármját: többek között a Saint Laurent-nak és a Calvin Kleinnak is modellkedett.

A sorozat főszereplője, az örökké szomorú szemű Will is csupán 12 éves volt a Stranger Things premierjének idejében, azóta pedig az Ízek, imák, gyerekek, a The Tutor és a Snoppy és Charlie Brown filmekben is szerepelt, igaz, utóbbiban csak szinkronhangként. Mellette Finnhez hasonlóan ő is modellkedni kezdett és nem mellesleg Millie Bobby Brown gyerekének is ő a keresztapja.

Caleb volt a legidősebb a sorozat indulásakor a maga 15 évével és ennek megfelelően jelentős színpadi rutinnal is rendelkezett: 2015-ben a The Lion King Broadway-előadásában játszotta Nala szerepét. Azóta játszott többek között a Szabadíts meg a gonosztól, a The Goat és a Városi cowboy című filmekben és társaihoz hasonlóan ő is modellkedik.

A kis vörös démon csak a sorozat második évadában csatlakozott a csapathoz, de azóta teljesen egyenértékű szereplővé és igazi közönségkedvenccé vált. A 23 éves színésznő előtt kétségtelenül nagy jövő áll: már a Stranger Things előtt is több Broadway-előadásban szerepelt, azóta pedig főszerepet kapott A bálna, a Dear Zoe és Az áldozat című filmekben is.

A sorozat legszerethetőbb színésze egyértelműen a 23 éves Gaten, aki számos Broadway-előadásban szerepet kapott már és a Stranger Things forgatása közben házigazdája lett a Nagy átverések című netflixes prankműsornak is. Emellett különböző jótékonysági kezdeményezésekben is részt vesz, főként a cleidocranialis dysplasia (CCD) nevű ritka betegség támogatására, amellyel ő maga is él.




Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.