Christina Applegate ágyhoz kötve, depressziósan él: "Olyan sötétség vesz körül, amit elképzelni se tudtam"

memoár Christina Applegate szklerózis multiplex
A színésznőt betegsége nem csupán a fizikai aktivitástól fosztotta meg. Christina Applegate terápiára jár: egyre többször úgy érzi, feladná a szklerózis multiplexszel való küzdelmet.

Március 3-án megjelenő memoárját, a You With the Sad Eyes-t népszerűsíti Christina Applegate. Az 54 éves színésznő elmondta, egészségi állapota rengeteget romlott. A szklerózis multiplexszel élő Applegate-nek már a legegyszerűbb mozdulatok is fájdalmat okoznak számára. Depresszióval is küzd, kollégája és sorstársa, Jamie Lynn Sigler igyekszik tartani benne a lelket.

Christina Applegate depressziós.
Christina Applegate depressziós.
Forrás: Getty Images North America

Christina Applegate mélypontra került

Az Egy rém rendes család és a Halott vagy színésznőjénél 2021-ben diagnosztizáltak szklerózis multiplexet. Ezt követően egy ideig még forgatott, bár már segítségre volt szüksége, most azonban már szinte teljesen ágyhoz kötött. A Jamie Lynn Siglerrel közösen vezetett MeSsy című podcastjében korábban úgy fogalmazott, van, hogy üvölt a fájdalomtól és komoly emésztési panaszai is vannak. „Néha fel sem tudom venni a telefonomat vagy nem tudom kézbe venni a távirányítót. Az üvegeket pedig már egyáltalán nem tudom kinyitni” – nyilatkozta. A podcastban a mentális állapotáról is beszélt. „Depressziós vagyok, amit azt hiszem, évek óta nem éreztem. Csapdába estem és olyan sötétség vesz körül, amit elképzelni se tudtam” –  idézi a Mirror. A beszélgetés során a színésznő arról is beszélt, hogy időnként úgy érzi, feladja, de hozzátette, terápiára jár, és elmondta, mi van még a bakancslistáján

„Az élet néha kib@szottul szörnyű”

Christina Applegate a pszichés és fizikai nehézségeiről a You With the Sad Eyes-ban is ír. Úgy fogalmazott, hogy az elszigeteltség és a szenvedés teljesen más tapasztalatokat és igazi őszinteséget hozott számára. „Az élet, bocsánat, nem találok jobb szót, néha kib@szottul szörnyű. Szóval igyekszem annyira őszinte és nyers lenni, amennyire csak tudok” – nyilatkozta és azt is leszögezte memoárja nem inspirációs könyvnek készült. 

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.