Felismerhetetlen a 64 éves Jim Carrey: új frizurával sokkolta a César-gála közönségét – Fotó

Párizs frizura Jim Carrey
Jim Carrey ritkán mutatkozik nyilvánosan, de amikor mégis, az mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Így történt ezen a héten is: a 64 éves színész Párizsban, az 51. César-díjátadón lépett a vörös szőnyegre – teljesen új külsővel. Jim Carrey hosszú, koromfekete hajjal érkezett, szinte felismerhetetlen volt.

Jim Carrey a 90-es években robbant be, egymás után szállította a kultikus vígjátékokat: az Ace Ventura: Állati nyomozót, a Maszkot és a Dumb és Dumbert. Később drámai szerepekben is maradandót alkotott, többek között a Truman Show-ban, a Ember a Holdonban és az Egy makulátlan elme örök ragyogásában. Az elmúlt években azonban egyre inkább háttérbe vonult, már csak ritkán vállal szerepet, és még ritkábban jelenik meg a nagy nyilvánosság előtt. A párizsi L’Olympiában tartott díjátadón tiszteletbeli César-díjat vehetett át a minap. A közönség alig ismerte fel új frizurájával.

A képen Jim Carrey hosszú fekete hajjal, amint átveszi a César-díját
Jim Carrey hosszú fekete hajjal vette át a César-díját
Forrás: Getty Images

Jim Carrey a César-gálán: franciául kért bocsánatot

Jim Carrey a César-díjátadó színpadán franciául mondott beszédet. A 64 éves színész azonban már a köszöntő elején elnézést kért a közönségtől, mert – mint fogalmazott – korántsem tökéletes a franciája. Carrey az utóbbi években alig vett részt nyilvános eseményen, ezért most különösen nagy figyelmet kapott, hogy családja is elkísérte: ott volt mellette a lánya, Jane, az unokája, Jackson és a barátnője, Mina. A színpadra Michel Gondry rendező hívta fel, akivel az Egy makulátlan elme örök ragyogása című filmben dolgozott együtt.

A színész – erős akcentussal, de annál nagyobb lelkesedéssel – arról beszélt, mit jelent számára a munkája: „Minden karakter, akit eljátszol, olyan, mint az agyag a szobrász kezében: a szíved vágyai szerint formálod. Rendkívül szerencsés vagyok, hogy ezt a művészetet megoszthatom olyan emberekkel, akik valóban megnyitották előttem a szívüket” – idézte szavait a Variety.

Jim Carrey beszédében a családja történetét is megosztotta: elmondta, hogy őse, Marc-François Carré mintegy 300 évvel ezelőtt a franciaországi Saint-Malo-ban született, majd Kanadába költözött. Ő maga már az ontariói Newmarketben jött világra. Családjának is köszönetet mondott: „Köszönöm lányomnak, Jane-nek, unokámnak, Jacksonnak. Most és mindörökké szeretlek titeket. És köszönöm Minának, fenséges társamnak. Szeretlek, Mina.” Megemlítette édesapját is, Percy Joseph Carreyt is, aki – mint mondta – megtanította neki „a szeretet, a nagylelkűség és a nevetés értékét”.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.