Középkori alvási szokások: amikor a privát hálószoba csak álom volt


A valóság inkább emlékeztetett egy túlzsúfolt kollégiumra: családtagok, szolgák, sőt vadidegenek is egymás mellett próbáltak pihenni, a fekhelyükön pedig mindennapos vendégek voltak a bolhák és az atkák. A filmekben látott várkastélyok, csillogó páncélok és a lángoló szerelmek mögé nézve egészen elképesztő világ tárul elénk. Ezeket a középkori alvási szokásokat követték akkoriban az emberek.

• A középkori fekhelyek valójában szalmás, tetves, kényelmetlen derékaljak voltak.
• A lakók rendszerint együtt aludtak: család, szolgák, barátok, idegenek
• A közösségi alvásnak szigorú szabályai voltak.
• A hollywoodi romantika helyett egy zsúfolt, privátszféramentes valóság létezett.
A középkorban a pihenés közelében sem volt a mai modern alváskultúrának. Az emberek két részletben húzták a lóbőrt: először négy-öt órát aludtak, majd egy-két órára felkeltek, beszélgettek, imádkoztak vagy épp... más, olyan kevésbé szent dolgokra használták az időt, mint például a gyereknemzés. Egy 16. századi orvosi kézikönyv szerint ez az ébrenléti szakasz volt a fogantatáshoz legideálisabb időpont. A 8 órás egyhuzamban alvás csak az első ipari forradalom és a mesterséges világítás elterjedésével vált normává.
A tudósok egy kísérletben megfigyelték, hogy amint a mesterséges világítás lehetőségét megvonják az emberektől, a cirkadián ritmus visszaáll a kétfázisú alvásra.
A történelmi filmek gyakran festik fel a középkori életet úgy, mintha az egy véget nem érő, gyertyafényes álom lett volna. Csakhogy a valóság a mai szemmel elképzelhetetlen. Akkoriban az együttalvás nem az intimitásról, hanem a túlélésről szólt.
A jó alvás egészen mást jelentett, mint ma. A középkori ember annak is örült, ha friss szalmával volt töltve a fekhelye és nem rúgta pihenés közben valaki oldalba, mivel a saját hálószoba gondolata a középkorban a legtöbbek számára legfeljebb elérhetetlen álomnak számított. Ami azt illeti, a középkori életmód a privátszféra fogalmát sem ismerte. A közelség nem opció volt, hanem kényszer, ugyanis fűtés híján így tartották egymást melegen. Az emberek együtt aludtak egy nagy hálóteremben, ami a kor általános helyszíne volt a pihenésnek a középkori társadalomban. Itt a családtagok, barátok, szolgák, sőt időnként teljesen ismeretlen utazók is egymás mellett kötöttek ki.
Kényelmes ágy és puha paplan csak a tehetősebbeknek járt. A többiek a csupasz földön aludtak, a szerencsésebbek zsákokon, amelyeket szalmával vagy ronggyal tömtek ki és amikbe gyakran befészkelték magukat a kicsi, ugráló lakótársak bolhák és tetvek képében.
A társaság nagysága és vegyessége miatt az alvásnak meglepően szigorú protokollja volt:
A túlzott fészkelődés szigorúan tilos volt, mivel bármilyen véletlen mozdulat felébreszthette a többieket. Aki mozgott, azt rendreutasították.
Mivel a legtöbb ember együtt aludt másokkal – családtagokkal, szolgákkal, utazókkal, vagy épp egy random csavargóval –, a klasszikus értelemben vett nemi élethez ideális, intim tér nem igazán létezett.
A lehetséges helyszínek az alábbiak voltak:
A testi örömöket az egyház meglehetősen szűkre szabott keretek közé próbálta szorítani. A szex célja kizárólag a gyermeknemzés volt – és akkor is kizárólag házasságban.
A középkorban tehát nem az volt a kérdés, hogy hány párnád van és milyen keménységű matracon szeretsz aludni, hanem hogy hányan horkolnak melletted, és megúszod-e az éjszakát vakarózás nélkül.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.