Mucsi Zoltán kedden, közösségi oldalán reagált Scherer Péter halálhírére. Rövid, de annál súlyosabb mondatokkal búcsúzott barátjától, színésztársától.

Scherer Péter halála: így búcsúzott Mucsi Zoltán
„Drága Barátom, nem fog a nap ugyanúgy sütni, mint eddig. Már hiányzol! Fent találkozunk, mert tudom, hogy ott vagy! Scherer Péter méltósággal viselt hosszan tartó betegség után ma délelőtt végleg elaludt. Nyugodj békében drága Pepe!” – írta Mucsi Zoltán.
Mucsi Zoltán és Scherer Péter neve szorosan összeforrt a magyar színházi életben. Több filmben és színpadi előadásban dolgoztak együtt, legismertebb közös alakításaik pedig Jancsó Miklós filmjeihez kötődnek. A Kapa–Pepe páros összesen hat Jancsó-filmben jelent meg, az első ezek közül az 1999-ben bemutatott Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten volt. Mindketten játszottak a Krétakör társulatában, majd 2009-ben közös társulatot is alapítottak Nézőművészeti Kft. néven.
Scherer Péter és Mucsi Zoltán kedd este is együtt álltak volna színpadra A fajok eredete című előadásban. A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház kedden délután közölte, hogy az aznapi előadás „előre nem látható váratlan körülmények miatt a mai napon elmarad”.
Scherer Péter halálhíre mélyen megrázta a szakmát. Pályatársai mellett közéleti szereplők – sokak mellett Liptai Claudia – is búcsúztak tőle.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

