Itt az eddigi legnagyobb világjárvány-veszély – Nem a hantavírusról vagy a Covidról van szó

Shutterstock -
vírus influenza-világjárvány pandémia világjárvány madárinfluenza
Sokkal veszélyesebb világjárványra figyelmeztet a WHO egykori főtudósa, mint amilyen a Covid volt. A H5N1, vagyis a madárinfluenza lehet a legnagyobb pandémiás fenyegetés jelenleg.

Még le sem csengett a Covid utóhatása, máris elkezdett terjedni egy másik halálos vírus, a hantavírus. A tudósok szerint viszont van egy ezeknél is veszélyesebb fenyegetés: a madárinfluenza.

az új veszély, a madárinfluenza
A madárinfluenza új törzse, a H5N1 már emlősöknél is megjelent.
Forrás: Shutterstock

Újra támad a halálos madárinfluenza

  • A Covid új hulláma és a hantavírus felbukkanása után új halálos pandémiás fenyegetésre figyelmeztetett a WHO egykori tudósa.
  • Dr. Soumya Swaminathan szerint a madárinfluenza H5N1 törzsének sokkal nagyobb lenne a halálozási aránya, mint a Covidnak volt.
  • Szerinte ahhoz, hogy megelőzzük a pandémia kialakulását gyors és hatékony együttműködésre, illetve megfelelő vakcinafejlesztésre lenne szükségünk.

Új világjárvány-veszély a láthatáron?

Az egész világ az újonnan felbukkanó hantavírus körüli eseményeket figyeli, a tudósok szerint viszont van egy sokkal veszélyesebb pandémiás fenyegetés jelenleg. Ez pedig nem más, mint a madárinfluenza.

Dr. Soumya Swaminathan, a WHO (Egészségügyi Világszervezet) volt vezető tudósa egyenesen aggasztónak nevezte a helyzetet. „Az influenzavírusok valójában az első helyen állnak a pandémiás fenyegetések listáján” – nyilatkozta a tudós. Szerinte ezek közül is a jelenlegi H5N1 törzs a legijesztőbb, melynek sokkal magasabb a halálozása aránya, mint a Covidnak. A koronavírusnak ugyanis hivatalosan 1% volt a mortalitása, míg a H5N1 esetében ez „sokkal-sokkal magasabb”.

Ez lesz a következő pandémia?

Jelenleg még csak veszélyként említette a madárinfluenzát a tudós, ugyanakkor mivel a vírus már emlősöknél is megjelent, ezért szerinte csak idő kérdése, hogy embereknél is megjelenjen a betegség. Ugyanúgy, ahogy a SARS-CoV-2 is tette ezt a Covid alatt.

Ha ez megtörténik, az rendkívül komoly helyzet lesz – akár súlyosabb pandémiát is okozhat, mint a koronavírus.

– mondta a tudós.

A világjárvány-veszély megoldása

Dr. Swaminathan szerint jobb megfigyelési rendszerre, határokon túlmutató együttműködésre és gyors vakcinafejlesztésre lenne szükségünk ahhoz, hogy megelőzzük a halálos világjárvány elterjedését. Az mindenesetre igen megnyugtató, hogy idén áprilisban megkezdődtek a madárinfluenza elleni vakcina humán klinikai vizsgálatai.

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.