Rumer Willis exe, Derek Thomas a bíróságnak benyújtott iratokban arról írt, hogy Rumer Willis a kislányuk 2023-as születése után közölte vele: nem szeretné, ha a családja jelen lenne Louetta életének első 40 napjában. Thomas állítása szerint ugyanez nem vonatkozott Rumer családjára: Louetta születése másnapján Demi Moore és a háztartási személyzet több tagja megjelent a házukban, és „jelentős zavart” okoztak ezzel.

Forrás: Getty Images
Demi Moore megfenyegette egykori vejét
„Demi Moore ekkor – nyilvánvalóan Rumer valamelyik korábbi kijelentése alapján – azzal fenyegetőzött, hogy »tönkretesz engem«” – állította Thomas a beadványban. A Page Six megkeresésére Rumer Willis és Demi Moore képviselői nem reagáltak.
Pár nappal ezelőtt pedig pont Rumer Willis vádolta meg Derek Thomast családon belüli erőszak miatt, ám ezeket az állításokat Thomas határozottan visszautasította. Június 2-án egy beadványban azt írta, hogy soha nem viselkedett „agresszívan vagy helytelenül” Rumer Willisszel szemben. Egyúttal vissza is dobta a labdát: azt állította, hogy a színésznő az ő engedélye nélkül szerepeltette lányukat szponzorált, felnőtteknek szóló tartalmakban.
A férfi saját magáról azt írta, aktívan részt vesz a gyermeke nevelésében, minden nap FaceTime-on beszél Louettával, annak ellenére, hogy – állítása szerint – a Rumer megtiltotta neki, hogy lássa a gyermeket. Thomas tagadta azt is, hogy drogozna vagy nem fizetne gyerektartást. A bíróság előtt azt mondta, kész megfizetni a havi 2350 dolláros (kb. 723.000 forintos) összeget.
Rumer Willis igazsága természetesen teljesen más: azt is állítja, hogy Thomas paranoid módon viselkedett, és azzal vádolta őt, hogy az édesanyjával együtt összeesküdtek ellene, hogy elvegyék tőle Louettát: „Paranoiás viselkedést tanúsított, azt állítva, hogy anyámmal összeesküdtünk, hogy elvegyük tőle Louettát. Nagyon dühös lett rám, amikor nem engedtem, hogy az anyja füvezzen a házamban, amikor Louetta még csecsemő volt.”
Demi Moore korábban megerősítette lánya állításait. Azt mondta, Thomas Louetta születésekor agresszíven viselkedett, és „sem Rumerre, sem a babára, sem pedig bárki másra nem volt tekintettel”.
Thomas ügyvédje ezek a vádakat visszautasította.
Ezeket olvastad már?


