Égési sérüléseket szenvedett és kritikus állapotban van a TV2 egykori sztárja

édesanya színésznő Jóban Rosszban fogyás sorozat Szorcsik H. Viktória leforráz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egyre kritikusabb állapotban van és sokat fogyott Szorcsik H. Viktória, a Jóban Rosszban sorozat egykori sztárja.

A színésznő azt mondta: a rengeteg szenvedés teljesen legyengítette fizikailag, és rohamosan elkezdett fogyni. Nemrég mindkét lábára forró olaj borult főzés közben, gyógyszert azonban nem szedhet, hogy kisfiát szoptatni tudja.

Fotó: TV2
Fotó: TV2

"A balesetem óta 5-6 kilót fogytam. Így már csak alig 45 kiló vagyok. Van, hogy egyetlen falatot sem tudok lenyelni, hiszen a puszta létezés is kibírhatatlan a fájdalmaim miatt. Csak tologatom az ennivalót, pedig tudom, hogy a felépülésem érdekében is muszáj lenne ennem. A legjobban az fáj, hogy nem tudok úgy gondoskodni Andriskáról, ahogyan azelőtt. Nekem ő a mindenem" - nyilatkozta Viki egy magazinnak.

"Miután megsérültem, Andriska két hétig csak nézett rám és sírt, szinte megállás nélkül, játszani sem akart. Bújt volna hozzám, de én képtelen voltam magamhoz ölelni, és nem tudtam játszani vele. Bevallom: sokkal jobban szenvedtem az ő sírásától, mint az égési sérüléseimtől" - idézi a színésznőt az Új Ász.

Forrás: Stop.hu

Teljesen tönkrement anyagilag a szexi énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/20121030-toni-braxton-amerikai-enekesno-tonkrement-anyagilag.htmlMegrázó élményben volt része a Megasztár győztesénekhttp://www.life.hu/legykepben/20121030-megasztar-gyoztes-kiraly-viktor-korhazat-beteg-gyerekeket-latogatott.htmlRészegen törtek be Tom Cruise otthonábahttp://www.life.hu/legykepben/20121030-tom-cruise-amerikai-szinesz-otthonaba-betort-egy-reszeg-ferfi.htmlNagy fájdalmai voltak, mégis színpadra állt a magyar színésznőhttp://www.life.hu/legykepben/20121029-kapocs-zsoka-szineszno-operettszinhazban-balesete-ellenere-szinpadra-allt.htmlLeütötték és kirabolták az utcán a Rippel fivérek édesanyjáthttp://www.life.hu/legykepben/20121030-leutottek-az-utcan-rippel-feri-es-rippel-viktor-artistak-edesanyjat.htmlElszólta magát Eszenyi Enikő - Bánja, hogy nem lett gyermeke!http://www.life.hu/legykepben/20121029-eszenyi-eniko-magyar-szineszno-banja-hogy-nem-lett-gyermeke.htmlÚjabb színészt írnak ki a Barátok közt sorozatbólhttp://www.life.hu/legykepben/20121030-balogh-edinamagyar-szineszno-a-baratok-kozt-sztarja-terhes-bucsuzik-a.html3 évig halálfélelemben élt Schobert Norberthttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20121029-vegrendeletet-irt-schobert-norbert-kockazatos-szivmutetje-miatt.htmlTerápia: esténként Mácsai rendelhttp://www.life.hu/szorakozz/tvmozidvd/20121029-televizio-szorakozas-terapia-estenkent-macsai-rendel.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.