Ryan Gosling Eva Mendes párkapcsolat barátnő színész ex-barátnő Rachel McAdams
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A sármos színész volt kedvese, Rachel McAdams két év után szakított párjával és most úgy tűnik, visszahúz a szíve régi szerelméhez.

Rachel kapcsolata a szintén színész Michael Sheennel múlt hónapban ért véget, és azóta nagyon maga alatt van. Ebben a nehéz időszakban jó barátja és egyben expasija támogatásában bízik a színésznő.
A nagy barátkozásnak azonban nem mindenki örül. Gosling jelenlegi barátnője, Eva Mendes nem nézi jó szemmel a páros kapcsolatának felmelegedését.

Forrás: AFP
Forrás: AFP


"Rachel mindig is tartotta a kapcsolatot Ryannel, de mióta szakítottak Michaellel folyton hívogatja őt és a vállán sírja ki magát. Eva azonban nem viseli olyan jól a helyzetet" - árulta el egy bennfentes.
Rachel és Ryan 2005-ben ismerkedtek meg a Szerelmünk lapjai című film forgatásán. Kapcsolatuk két évig tartott, de később, 2008-ban még egyszer megpróbálták együtt, végül barátságban váltak el. Ryan egyik interjújában "élete egyik nagy szerelmének" nevezte McAdamset, így azt sem tartjuk kizártnak, hogy közös történetük újra romantikus fordulatot vesz. Sőt, titkon még bízunk is benne.

Most megtudhatod, mennyire vagy stresszes!

Téged könnyen zavarba lehet hozni, vagy ember legyen a talpán, akitől megfutamodsz? Elemésztenek a gondok, vagy rugalmasan kezelsz mindenféle változást? Most kiderül!

Töltsd ki az ország nagy stressztesztjét!



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.