párkapcsolat család szerelem pasi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amikor már zsinórban a harmadik kapcsolatunk fut zátonyra ugyanazok a problémák miatt, kézenfekvő megoldásnak tűnhet a rossz csillagállást okolni. Ehelyett azonban sokkal célravezetőbb, ha azon agyalunk, mi okozza a hibás választásainkat, és hogyan küszöbölhetnénk ki ezeket.

Sokunk már kívülről fújja, mi a sorrend a kevésbé szerencsések szerelmi életében. A nagy lamúrt szép lassan felváltja a csalódottság periódusa, a viszonyt pedig csakhamar a szakítás aktusa zárja rövidre. Ebben a nem is kicsit depresszív időszakban (jobb híján) mindegyikünk agya eszeveszetten kattog: átgondoljuk a kapcsolat minden részletét, és Calambóként matatunk az emlékezetünkben, fatális problémák, hibák, apró jelek után kutatva.


Biztosra vesszük, hogy a szakítás oka az anyós volt, vagy az, hogy nem illettünk össze, hogy rengeteget veszekedtünk, hogy ivott, hogy megcsalt, vagy éppen az, hogy állandóan lenyúlta a rezsipénzt. Aztán feldereng az előző kapcsolatunk emléke, eszünkbe jut, hogy jé, ott is ugyanezek a problémák voltak napirenden, sőt, ha jobban belegondolunk, már az azt megelőző viszonyunk is épp emiatt ért véget. És akkor feltesszük a kérdést: vajon miért botlunk évek óta ugyanazokba a lúzerekbe? Első blikkre önmagunkat okoljuk, aztán a minket, védtelen áldozatokat kipécéző pasikat, amiért szánt szándékkal tönkreteszik az életünket. A választás problematikája azonban nem is olyan egyszerű. Gyerekkori tapasztataink, a szüleink által mutatott párkapcsolati minta, egy megcsúszott viszony anyuval vagy apuval, de akár egy markánsabb csalódás is bevésheti agyunkba a "rossz párkapcsolat" prototípusát. Megtanuljuk, elhisszük, elfogadjuk, hogy "a" párkapcsolat - hiába a sok negatív élmény, szenvedés, megaláztatás - csak és kizárólag így működhet. Így aztán hiába a sok "legközelebb normális pasit választok" jellegű fogadalom. A következő buliban, még ha nincs is a homlokára írva, ösztönösen a korábbiakhoz hasonló pasit választunk majd magunknak. Neked is eleged van abból, hogy folyamatosan ugyanolyan lúzerekkel jársz? Akkor kövesd az alábbi tippjeinket, és lépj ki az ördögi körből!

1. Elemezd a kapcsolataid dinamikáját!

Nincs kibúvó, most jön az a rész, amikor meg kell keresned, mi volt a közös kapocs a csúnyán véget ért kapcsolataidban.
Nem ér: a pasikat hibáztatni, elfogultan ítélkezni, bagatellizálni a dolgot.
Szabad: alaposan elgondolkodni az összefüggéseken, agyalni a családi előzményeken, visszaemlékezni a szülők párkapcsolatára, múltbeli emlékek, félelmek, aggodalmak közt kutakodni. Igen, akkor is, ha fájdalmas pontra tapintasz ezzel.
Tipp: Ha nem boldogulsz egyedül, nyugodtan dobd fel a témát egy pszichológusnak! A pszichoterápia nemcsak az önismeretedet fejlesztheti, de segíthet megoldani a párkapcsolati problémáidat is.

2. Légy tudatosabb!

Állandóan nemtörődöm, udvariatlan fickókba botlasz, aztán évekig leragadsz mellettük? Akkor próbálj meg ráfókuszálni a dologra, és úgy intézni, hogy ne az első évfordulón, hanem már az első találkozáskor kiderüljön, ha ilyen problémákkal küzd az egyébként jó fej-jóképű-családcentrikus-gazdag pasi. Nem tudod első látásra megítélni? Húzd el az ismerkedős szakaszt, szervezz több beszélgetős programot, és minél hamarabb ismerkedj meg a családjával. Hiába minden csábítás, szánalom, empátia vagy ígérgetés: koncentrálj a korábbi rossz tapasztalataidra, és ha gyanús a fickó, mondj nemet ahelyett, hogy újra besétálsz a csapdába.


3. Bízz magadban!

Fogadd el, hogy változtatásra van szükséged, és adj esélyt magadnak egy kiegyensúlyozott életre: hidd el, hogy megérdemled a pozitív párkapcsolat élményét, és hogy nem kell szükségszerűen rossz kapcsolatokban sínylődnöd. Van más alternatíva! Hiába minden erőfeszítés, neked akkor is csak a rossz fiúk jönnek be? Tegyél egy próbát, és randizz olyan pasikkal is, akiket korábban túl szimplának ítéltél volna! Akaratodon kívül újra belekeveredtél egy nemkívánatos kapcsolatba? Állj a sarkadra, és ahelyett, hogy hónapokig, évekig szenvedsz mellette, dobd ki a pasit már a legelején, amikor gyanúsan hasonlítani kezd a korábbiakhoz - közben pedig mantrázd, hogy jobbat érdemelsz!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.