X-Faktor Danics Dóra Krasznai Tünde RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Danics Dóra és Krasznai Tünde néhány héttel ezelőtt az After-X-ben arról beszéltek, hogy barátság alakult ki közöttük, ám úgy tűnik Dórit magával ragadta a versenyszellem.

„Mindig is jó volt köztünk a kapcsolat, de nem tudott elmélyülni, mert nem volt időnk rá. Szerintem a műsor után fog kiderülni, hogy mennyire maradunk együtt. Most annyi a feladatunk, és olyan sok mindennel kell foglalkoznunk, hogy sajnos a barátkozásra nem marad ener­giánk"jelentette ki Dóra a Bors újságírójának.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

„Arról van szó, hogy csak beesünk az ágyba egy fárasztó nap után. Nincs esti cseverészés, mindannyian arra koncentrálunk, hogy szombaton működjön, és jól menjenek a dolgok. Csak az járt a fejemben, ha sikerül bejutnom a legjobb három közé, az akkora ener­gialöketet ad, hogy végig tudom majd csinálni a döntőt. És ha már ott vagyok, természetesen nyerni is szeretnék. Az egész verseny számomra egy nagy csoda, főleg az után, hogy tavaly nem sikerült bekerülnöm az élő műsorba" – tette hozzá a lány, akit a verseny nagy esélyeseként is emlegetnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.