Demcsák Zsuzsa súlyos testi sértés vádemelés lopás bíróság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Demcsák Zsuzsának férjét lopásal, rongálásal és súlyos testi sértéssel vádolják.

A férfi ellen vádemelést javasol az ügyészség – írja a Bors. A műsorvezető egy éve tett feljelentést a rendőrségen, a nyomozás a napokban zárult le. „A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága lopás bűntett, rongálás vétség és súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a nyomozást lefolytatta, a gya­núsított részére 2013. december 9-én iratismertetést tartott. A jogszabályban meghatározottak szerint az ügy iratait vádemelési javaslattal küldi meg az illetékes ügyészség részére.” – adta ki közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Fotó: Tv2

Demcsák Zsuzsa zaklatott éjszakáiról korábban kollégája is beszámolt.

Ha a bíróság valóban bűnösnek találja az elkövetőt mindhárom cselekményben, a bírói gyakorlat szerint valószínűleg megúszhatja pénzbüntetéssel, ha büntetlen előéletű. De egy rövid időtartamú, felfüggesztett börtönbüntetés is elképzelhető ebben az esetben – írja a Bors.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.