Újra együtt a két komédiás! Koós és Zana együtt másznak ki a gödörből

Forrás: MTI, MTVA/Zih Zsolt -
Koós János megélhetés Zana József komédiás kórház műsor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Koós János és Zana József is kórházban volt, utóbbi ráadásul megélhetési problémákkal is küzdött. A két mulattató azonban most a visszatérést tervezgeti, ugyanis közös műsorra készülnek.

Közel fél évszázados barátság köti őket össze, egykor együtt komédiáztak a színpadon, ultiztak és sokszor együtt néztek a pohár fenekére is. Most újra közösen lépnek fel, egymást segítve lendülnek túl életük nehéz időszakán – írja a Bors.

Forrás: MTI, MTVA/Zih Zsolt

„Az egyik bevásárlóközpont pókertermének igazgatója nemrég felkért bennünket, hogy csináljunk egy hangulatos mű­sort. Örömmel mondtunk igent. Mindig szerettem volna rendezni, most végre elkészíthetek egy nosztalgiakabarét, amelybe beleteszek apait-anyait” – újságolja a lapnak Zana József.

Súlyos műtéten esett át Zana József - mindenki a felépüléséért izgul

Hónapok óta aggódunk az egykor sztárként ünnepelt Zana Józsefért. A depresszión túljutott színésznek még az epeköveivel is meg kellett küzdenie, de most már sokkal jobban van. Olvasd el a Life.hu cikkét!

„Remélem, hogy a három előadás eléri a célját, és mindenki elégedett lesz, mondván: na, a két öreg megint jó hangulatot csinált” – veszi át a szót Koós.

A két komédiás barátságát még az sem rontotta meg, hogy a focipályán bizony ősellenségek.
„Koós nagy fradista, én pedig Újpest-drukker vagyok, annak idején együtt ültünk a VIP-páholyokban és mindig cukkoltuk egymást” – meséli Zana.

Viccet csinált betegségéből Koós János

Az énekest pár napig kórházban kezelték és szinte azonnal felröppentek a hírek, hogy rákbetegséggel küzd. Koós János és felesége is megszólalt és tisztázták a pletykákat. A részletekért kattints ide!

„Jó dolog volt, amikor lila-fehér mezben mentem a találkozóinkra” – kontráz Koós, aki annak idején sok görbe estét töltött el a színésszel a Fészek Klubban, a művészek kedvenc szórakozóhelyén. Ganxsta Zolee édesapja nem is titkolja, hogy a sok átmulatott éjszaka később megbosszulta magát.

„A színészeknek, énekesnek általában muszáj kiereszteniük a gőzt, rengeteg bennük a fe­szültség. Nem azért iszunk, hogy berúgjunk, hanem hogy enyhítsük a stresszt. Én nagy whiskys voltam, és akadtak italproblémáim, de a színpadi munkámat ez soha nem befolyásolta, csak a magánéletemet” – mondja Zana, akivel Koós János is egyetért. „Ez mindenkinek a magánügye, és úgy érzem, Zana Józsefnek sikerült megoldania. Egyébként 78 éves leszek, és a kedvenc programom az, hogy ülök a kényelmes fotelomban, olvasom a sportújságot, és itt van mellettem egy könyvecske, Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek. Velem szemben pedig Rejtő Jenô huszonnyolc kötete, fantasztikusan írt, ha nem magyar, a világ leghíresebb írója lenne.”

Sokkos állapotban szállították kórházba Kelemen Henriettáthttp://www.life.hu/sztarok/20150903-kelemen-henriettat-a-miss-universe-hungary-tavalyi-gyozteset-sokkos-allapotban-szallitottak-korhazba.htmlKedden korán reggel karambolozott a Miss Universe Hungary tavalyi győztese, akit sokkos állapotban szállítottak korházba.TV + Sztárok--Így inspirálja szerelmét Dobó Katahttp://www.life.hu/sztarok/20150903-dobo-kata-szineszno-szerelmet-anger-zsolt-rendezot-kerdesekkel-inspiralja.htmlAnger Zsolt pályázatot adott be a Radnóti Színház főigazgatói tisztségéért. A döntésben Kata végig támogatta, és sokat segített neki.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huMegszületett Liptai Claudia és párja "szerelmének gyümölcse"http://www.life.hu/sztarok/20150903-liptau-claudia-es-pataki-adam-cukrasz-szerelmenek-megszuletett-elso-gyumolcse-egy-makos-barackos.htmlA színésznő és kedvese, Pataki Ádám cukrász szerelme egy tortában öntött formát, ráadásul nem is akármilyenben.TV + SztárokFotó: Margitay Klára/Life.huMegszakította kapcsolatát rajongóival Gombos Edinahttp://www.life.hu/sztarok/20150903-megszakitotta-kapcsolatat-rajongoival-gombos-edina-torolte-hivatalos-profiljanak-regisztraciojat-a.htmlTörölte vagy felfüggesztette facebookos rajongói oldalát Gombos Edina. Azt mondja, most a családjára szeretne koncentrálni. TV + SztárokOrigoAlekosztól 500 ezer forintért venne spermát Gáspár Győzőhttp://www.life.hu/sztarok/20150902-alekosztol-500-ezer-forintert-venne-spermat-gaspar-gyozo.htmlElképesztően furcsa kéréssel állt Gáspár Győzi Alekosz elé. TV + SztárokOrigoIan Somerhalder végleg elhagyja a Vámpírnaplók csapatát? http://www.life.hu/sztarok/20150902-ian-somerhalder-damon-salvatore-vegleg-elhagyja-a-vampirnaplok-csapatat.htmlA rajongók legnagyobb bánatára már nem sokáig láthatjuk a dögös színészt a sorozatban: úgy tűnik, hamarosan búcsút int Damon Salvatore szerepének.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.