Újabb titokra derült fény Király Viktor amerikai szerepléséről

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
Király Linda nevezés verseny The Voice Gwen Stefani énekes Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy korábban is hírt adtunk róla, az énekes a tengerentúlon is szerencsét próbált: Amerikába repült, hogy a The Voice című műsorban mutassa be tehetségét. Most kiderült, hogy nővére nélkül mindez meg sem történt volna.

Király Viktor, aki feltehetően sikerrel vette a tehetségkutató első akadályát, a Music FM Öninditójában árult el részleteket a szerepléséről. Például azt is, hogy nővére nélkül biztosan nem indult volna, ugyanis ő nevezte be a versenyre.

Fotó: Margitay Klára/Life.hu

„Van egy nagy fegyverem, egy segítségem a saját komplexusaim ellen. Linda az egész zenei karrieremet mindig támogatta, amikor rám néz és hallgat engem, látja, amit én nem” – mondta az énekes, akivel Gwen Stefani nyilvánosan flörtölt a felvételen.

Király Viktor a válogatóról is mesélt pár szót: „Egy stúdióban négy dallal kellett készülni, és onnan tudod, hogy jó úton jársz, ha egynél több dalt is el kell énekelned. Én négy dalt énekeltem.” Alig várjuk, hogy láthassuk ezeket a prodkciókat!

Nagy Feró a pálinkára esküszik: Végigkíséri mindennapjaithttp://www.life.hu/sztarok/20150918-nagy-fero-rockenekes-palinkaval-kezdi-a-napot-es-a-koncerteket.htmlA rocker saját bevallása szerint igyekszik minden nap meginni a magáét. Persze csakis felelősséggel.TV + Sztárok--Zimány Linda végtelen combjai rá sem férnek egy képrehttp://www.life.hu/sztarok/20150918-zimany-linda-vegtelen-combjai-ra-sem-fernek-egy-kepre.htmlNehezen értelmezhető fotót tett közzé Zimány Linda. Hosszú combjain mutatja új rúzsát...TV + Sztárok--Meglepte 20 évvel fiatalabb menyasszonyát Lovasi Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20150918-lovasi-andras-enekes-meglepte-parjat-foldes-eszter-szinesznot-a-szoke-ciklon-premiere-utan.htmlAz énekes a Játékszín Szőke ciklon című bemutatója után lepte meg a címszerepet játszó menyasszonyát, Földes Esztert.TV + Sztárok--Öt évvel ittasan okozott balesete után újra vezethet Stohl Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20150918-stohl-andras-ot-evvel-ittasan-okozott-autobalesete-utan-visszakapja-jogositvanyat.html„Nem kell félni tőlem az utakon, rendesen fogok vezetni!” – nyilatkozta a színész, aki eddig sofőrrel járt, október elejétől viszont ismét a volán mögé ülhet.TV + Sztárok--Ajjaj! Kárász Róbert lehülyézte Váczi Gergőthttp://www.life.hu/sztarok/20150917-karasz-robert-beszolt-vaczi-gergonek-a-mokkanak-azt-mondta-neki-hulye.htmlKárász Róbert ma sem fogta vissza magát és egy beszélgetés során kollégájának, Váczi Gergőnek szólt be. TV + Sztárok--Harangozó Teri különleges hangja csendül majd fel a gyászszertartásán?http://www.life.hu/sztarok/20150917-harangozo-teri-eneke-az-ave-maria-fog-a-bazilikaban-felcsendulni-a-gyasszertartason.htmlA 72. életévében elhunyt Harangozó Teri - kívánságának megfelelően - szülei mellett nyugszik majd Bátyán. A közkedvelt énekesnő rajongóira is gondolt a család, földi maradványaitól bárki elbúcsúzhat a budapesti Szent István Bazilikában. Vajon sikerül megtalálni egyetlen, a búcsúztatásához méltó dalát? A család keresi a felvételt.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.