Király Viktor megnyerheti az amerikai The Voice-t – Videó!

Adam Levine tehetségkutató Amerika The Voice Király Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Végre nyilvánossá vált az a videó, amire azóta várunk, hogy kiderült: Király Viktor elindult az amerikai tehetségkutatóban.

Nem is kételkedtünk benne, hogy Király Viktor továbbjut a show-ban, de most már azt is tudjuk, hogy dalára mind a négy zsűri, Gwen Stefani, Adam Levine, Pharell Williams és Blake Shelton is megfordult, jelezve ezzel, hogy mind szívesen látnák saját csapatukban.

Forrás: Margitay Klára/Life.hu

Viktor, aki részben testvérének, Lindának köszönheti sikerét, végül a Marron 5 frontemberének szavazott bizalmat, nem is véletlenül, hiszen Adam Levine nagyon hisz Viktorban: „Te megnyerheted ezt a versenyt!” – jelentette ki a világsztár.

Elárulta: ezért szakított kedvesével Király Viktor

Ahogy már megírtuk, Király Viktor és kedvese, Bea szakítottak. A lány a Facebookra posztolta ki búcsúüzenetét az énekes Voice-beli szereplését követően: "„Őszintén gratulálok Király Viktornak a szerepléséhez. Köszönöm, hogy idáig mellette lehettem, és támogathattam őt! További sok sikert kívánok neki az életben!" Olvasd el a Life.hu cikkét!
Reagált barátnője tragikus öngyilkosságára Jim Carreyhttp://www.life.hu/sztarok/20150930-jim-carrey-szinesz-baratnoje-cathriona-white-szakitasuk-utan-ongyilkos-lett.htmlAhogy a Life.hu is megírta, a színész fiatal barátnője, a 28 éves Cathriona White szakításuk után néhány nappal öngyilkos lett. TV + Sztárok--"Nagyon óvom a magánéletemet" - Tóth Gabi és Trap kapitány hétköznapi életet élnekhttp://www.life.hu/sztarok/20150929-toth-gabi-hetkoznapi-eletet-el-zold-arcu-szerelmevel-trap-kapitannyal.htmlSzeptemberben derült fény arra, hogy Tóth Gabi és a Tha Shudras együttes frontembere,Trap kapitány mégis csak egy párt alkotnak. Vajon sikerül a két ismert embernek hétköznapi életet élni? TV + SztárokOrigoAleska Diamond a bugyijában turkált az Ezek megőrültek műsorábanhttp://www.life.hu/sztarok/20150929-ujabb-cikis-pillanatok-voltak-kedden-a-tv2-ezek-megorultek-cimu-musoraban.html"Kicsit rá is játszanak, azért hogy legendává váljon az kapcsolatuk" - mondta Növényi Norbi, amikor Varga Viktor után Cinthya sem alarta sárral dobálni volt kedvesét. A romantikus pillanatokat aztán kellemetlenek is követték a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának keddi adásában. TV + SztárokElolvadtunk! Varga Viktor őrülten romantikusan viselkedett az Ezek megőrültek! forgatásánhttp://www.life.hu/sztarok/20150929-ujabb-cikis-pillanatok-a-tv2-ezek-megorultek-cimu-musoraban.html"Milyen gyávák a férfiak" - pedzegette Tilla az Ezek megőrültek! kezdeti perceiben, majd csapattársai tényleg Aleskát küldték elsőnek a katapult kvízbe. A műsor, melynek szüneteiben egyébként egy csók is elcsattant két ellenfél között, újabb sokkoló meglepetéseket okozott. TV + Sztárok--Lagzi Lajcsi: Kell egy kis áramszünet - BulvárRap Hegyi Rolivalhttp://www.life.hu/sztarok/20150929-hegyi-roli-bulvarrap-lagzi-lajcsi-kell-egy-kis-aramszunet.htmlA Life.hu rappere, Hegyi Roli ezen a héten is beugrott, és rímekbe foglalta, mi történt a sztárvilágban, hogy te se maradj le semmiről.TV + Sztárok--Gáspár Laci kiakadt a kulisszák mögött: Érzékenyen érintette az összehasonlításhttp://www.life.hu/sztarok/20150929-gaspar-laci-enekes-kiakadt-a-sztarban-sztar-kulisszai-mogott-amikor-egy-rajzfilmfigurahoz.htmlJabin Peti a TV2.hu kamerája előtt faggatta a sztárokat átváltozásukról, Lacit érzékenyen érintette az összehasonlítás a nagydarab rajzfilmfigurával.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.