ittas vezetés Demcsák Zsuzsa TV2 eljárás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ittas vezetésen kapott műsorvezetőt hétfőn hajnalban kapcsolták le a rendőrök. Nem vették el a jogosítványát, de eljárást indítanak ellene.

A vasárnap esti Nagy Duett után vezette le a feszültséget egy kisebb társasággal Demcsák Zsuzsa, miközben alkohol is fogyott. A műsorvezető a mulatozás után autóba ült, hazafelé pedig igazoltatták őt a rendőrök.

Forrás: TV2

Zsuzsa elmondta, hogy nagyon sajnálja a történteket, és hozzátette, hogy nem vették el a jogosítványát, azonban a Bors információi szerint eljárást indítanak az ügyben. "A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2016. május 2-án 2 órakor közúti ellenőrzést hajtottak végre Budapest II. kerületében, amely során egy személyt igazoltattak. A BRFK II. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt" - írta a rendőrség a Bors kérdésére.

Felismerhetetlen lett Eddie Redmayne - Így még sosem láthattad a színészthttp://www.life.hu/sztarok/20160505-eddie-redmayne-szinesz-felismerhetetlen-lett-a-brit-vogue-magazinban.htmlAz Oscar-díjas világsztár is helyet kapott a brit Vogue magazin 100 év divatját összefoglaló számában. TV + Sztárok--Tóth Gabi elég erotikusan vonaglik új videóklipjébenhttp://www.life.hu/sztarok/20160505-toth-gabi-enekesno-erotikusan-vonaglik-uj-videoklipjeben.htmlAz énekesnő testét csupán egy áttetsző lebernyeg borítja, miközben ömlik rá a víz - kell ennél dögösebb látvány? TV + Sztárok--Marsi Anikó: “Borzalmasan néztem ki”http://www.life.hu/sztarok/20160505-marsi-aniko-bevallotta-milyen-volt-amikor-eloszor-nezte-vissza-magat.htmlA műsorvezető elárulta, milyen érzéseket keltett benne, amikor először nézte vissza magát. Nem volt jó véleménnyel a teljesítményéről. TV + SztárokOrigo Összetörték Kiss László méregdrága luxus-Mercijéthttp://www.life.hu/sztarok/20160505-kiss-laszlo-az-uszok-volt-szovetsegi-kapitanynak-osszetortek-meregdraga-luxus-mercijet.htmlRájár a rúd az úszók volt szövetségi kapitányára: miután leváltották posztjáról és megfosztották Százhalombatta városának alpolgármesteri címétől, most luxusverdáját is összetörték. TV + SztárokMTI/Földi ImreMarsi Anikó nem beszél a külföldön töltött évekrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20160505-marsi-aniko-a-tv2-tenyek-uj-musorvezetoje-nem-beszel-a-kulfoldon-toltott-eveikrol.htmlA tökéletes munkára törekszik az újdonsült híradós műsorvezető a TV2-nél. A Tények háziasszonya csak erre a feladatra koncentrál, a távol töltött időszakról azonban nem nyilatkozik. TV + Sztárok--Berki és Pamela hivatalossá tették az együttélésüket!http://www.life.hu/sztarok/20160504-berki-krisztian-es-hodi-pamela-a-tv2-edes-elet-sztarjai-hivatalossa-tettek-az-egyuttelesuket.htmlHódi Pamela, az Édes Élet sztárja elmesélte, Berki Krisztián megkérte, tegyék hivatalossá közös életüket, jelentsék be a hatóságok felé együttlétüket. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.