Kovácsovics Fruzsina Kicsi Óriások RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hosszú időre eltűnt a köztudatból Kovácsovics Fruzsina, a Csillag Születik egykori felfedezettje. A róla szóló utolsó hírek szerint Fruzsi nem kért tovább a celeblétből és az óvónői hivatást választotta. Közösségi oldalán és weboldalán csepegtetett ugyan infókat magáról, mégsem olvashattunk róla a sajtóban... egészen mostanáig, ugyanis új szerepben tér vissza a tévé képernyőjére.

Kovácsovics Fruzsina 2007-ben tűnt fel az Rtl Klub Csillag Születik című tehetséggondozó műsorában, ahol egészen a döntőig menetelt. A show után saját albumot adott ki, és szerelmi élete is dübörgött, ugyanis összejött Istenes Bencével. A pár hosszú ideig elképesztő szerelemben élt, majd szakításuk után is baráti viszonyban maradtak.

Fruzsiról tudtuk, hogy imádja a gyerekeket, éppen ezért

óvónőnek tanult,

majd később ezt a szakmát választotta hivatásául, hátat fordítva a celebvilágnak. A gyönyörű fiatal nővé érett énekesnő most is a csöppségek miatt mondott igent az Rtl Klub felkérésére, és ősztől a Kicsi Óriások című gyerekeknek szóló műsorban lesz az egyik mentor, Kiss Ramóna, Tóth Vera, Oláh Gergő valamint Trap kapitány mellett.

Ezer éve nem láttuk már Fruzsinát, kíváncsiak voltunk, mennyit változott az évek alatt, ezért kicsit körülnéztünk közösségi oldalán. Szebbnél szebb képekre bukkantunk, íme:

Az egykor barna kislány, mára szőke bombázóvá érett

Ismerd meg Berki Krisztián romantikus oldaláthttp://www.life.hu/sztarok/20160817-ismerd-meg-berki-krisztian-romantikus-oldalat-posztolt-a-sztar-kozossegi-oldalara-kozos-foto.htmlBerki Krisztiánt igazi macsóként ismerhetjük. A celeb nem is nagyon ellenkezik, ha hasonló jelzőkkel illetik őt, sőt szeret is rátenni erre az imidzsre néhány lapáttal. Most viszont olyat tett, amitől a mi állunk is leesett. TV + SztárokOrigoGáspár Győző nem akármilyen szerepben tér vissza a képernyőrehttp://www.life.hu/sztarok/20160811-gaspar-gyozo-nem-akarmilyen-szerepben-ter-vissza-a-kepernyore-musorvezeto-lesz-a-belevaloban-az-rtl.htmlGáspár Győző hosszú évekig volt látható az Rtl Klub-on, ahol a mindennapjait követhették nyomon a nézők. A showman egy időre eltűnt a képernyőről, most viszont ismét visszatér, méghozzá az Rtl Klub Belevaló Világ című műsor műsorvezetőjeként. TV + SztárokOrigoLady Gaga nem mindennapi videót posztolt rajongóinakhttp://www.life.hu/sztarok/20160809-lady-gaga-bikiniben-suti-a-hust-otthona-kertjeben.htmlAz extrém külsejű énekesnőnél már nem az a hír, hogy meghökkentő ruhában vagy sminkben jelenik meg. Sokkal inkább meglepődünk azon, amikor pont az ellenkezője történik. A mindig polgárpukkasztó celeb ezúttal egy rendhagyó videót tett közzé közösségi oldalán, aminek láttán bizony tátva maradt a szánk. TV + SztárokOrigoÍgy még biztosan nem láttad Eva Longoriát- nézd kivel pózolhttp://www.life.hu/sztarok/20160808-eva-longoria-ilyen-fotot-meg-sosem-posztolt.htmlEva Longoria is azon celebek közé tartozik, aki szereti életének minden fontos pillanatát megörökíteni. Számos képet postol közösségi oldalára, ez a mostani viszont mindent visz TV + Sztárok--Lángoló szerelmüket a hűs habok sem tudják elfojtani: Debreczeni Zita és Gianni intim fotójahttp://www.life.hu/sztarok/20160808-gianni-es-debreczeni-zita-nyaralasa-szerelmes-foto-a-hus-habokban.htmlDebreczeni Zita és párja szerelme több mint egy éve töretlen. Aminek szerencsére mi is szemtanúi lehetünk, ugyanis a fotósként elhíresült modell csodás képeket oszt meg nemrégiben feltört közösségi oldalán TV + Sztárok--Kiderült a nagy titok: megtudtuk, miért sírt Irina Shaykhttp://www.life.hu/sztarok/20160713-kiderult-a-nagy-titok-megtudtuk-miert-sirt-irina-shayk-allergia-volt-a-baja.htmlLerántotta a leplet saját könnyeiről Irina Shayk. A gyönyörű modellt a wimbledoni tenisztornán látták sírni, és elterjedt a hír, hogy barátja, Bradley Cooper miatt törött el nála a mécses. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.