Showtime Hajdú Péterrel TV2 Showtime Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hiába várják vissza a nézők Hajdú Péter show-ját a TV2-n, el kell hogy búcsúzzanak tőle: lapinformációk szerint a Showtime ugyanis véget ért. Hajdú műsorára nem tart igényt a csatorna.

A szerződés szerint a show következő kilenc részére úgynevezett opciós joguk volt augusztus 15-ig, magyarán ha eddig a határidőig jelezték volna, hogy szeretnék folytatni a műsort, akkor Hajdú akkor sem vihette volna át máshová, ha akarja. Most viszont úgy fest, máshogyan alakultak a dolgok. A Show­time egyébként a legsikeresebb műsorok közé tartozott, indulásakor 850 ezer nézőt szegezett a képernyők elé. A műsor elődje a Frizbi volt, ami ugyancsak hatalmas sikerrel futott: az ATV-ről indult, majd a TV2-nél ért a csúcsra. Ezen a néven feb­ruárban fejezték be a show-t, ezután indult el a Showtime - írja a Blikk.

Forrás: EVA/Eva

"A képernyős munkám szeptember 1-től a TV2-nél véget ér – árulta el a tévés, aki egyébként nem csupán ezzel az egy műsorral kötődik a csatornához, az ő cége készíti például az Aktív című magazinműsort is. A csatornával kötött többi szerződésünk továbbra is érvényes, korrekt üzleti kapcsolatban maradunk a TV2-vel. A többi szerződés jelen esetben műsorgyártást, illetve ügynökségi munkákat jelent.

A lap megkérdezte a TV2-t is arról, hogy melyek az okai annak, hogy elbúcsúztak Haj­dútól, és miért nem akarják a továbbiakban a képernyőn tartani a Showtime-ot. A csatornánál azonban azt válaszolták, hogy nem kívánnak semmit hozzáfűzni a tévés által elmondottakhoz.

Pumped Gabo: "Már százszor szakítottunk, és százegyszer kibékültünk"http://www.life.hu/sztarok/20160826-pumped-gabo-az-rtl-klub-nyero-paros-cimu-reality-szereploje-es-parja-kozott-10-ev-korkulonbseg-van.htmlAz RTL Klubon teszi próbára kapcsolatát hétfő estétől a Balaton Sound táncos lábú pumpálója, aki állítja, jót tett szerelmüknek, hogy bevállalták a Nyerő Páros című realityben való szereplést. TV + SztárokOrigoLenyűgöző hasonlóság: Így néz ki Liptai Claudia düblőrehttp://www.life.hu/sztarok/20160827-liptai-claudia-karaktere-alexa-durva-halalesettel-bucsuzik-a-joban-rosszbantol.htmlAhogy arról korábba a Life.hu beszámolt, Liptai Claudia végleg elbúcsúzik a Jóban Rosszban stábjától, gyermeke születése után sem tér vissza. A színésznő sokat nosztalgiázott az utolsó forgatási napján, egy veszélyes jelenetben pedig dublőr helyettesítette. TV + SztárokOrigoStar Academy: A versenyzők a süllyesztőben végzik?http://www.life.hu/sztarok/20160827-star-academy-a-versenyzok-a-sullyesztoben-vegzik-interju-ordog-noraval.htmlExkluzív interjút adott a Life.hu-nak Ördög Nóra, a Star Academy műsorvezetője. Rengeteg érdekes dolgot tudhattunk meg a műsorról, és a versenyzők hálószobájába is bepillanthattunk.TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - Origo"Nem az arcod tetszik" - Csodás üzenetet kapott Zsédahttp://www.life.hu/sztarok/20160826-zseda-zsedenyi-adrienn-enekesno-csodas-uzentet-kapott-instagram-oldalan.htmlA csodaszép énekesnő igazán különleges képeket tesz közzé Instagram oldalán. Legutóbb egy meztelen fotót töltött fel, majd pedig egy olyat, amin smink nélkül mosolygott követőire. TV + Sztárok--Valami történt Berki Krisztián arcával - Így még sosem láttad!http://www.life.hu/sztarok/20160826-berki-krisztian-csisztu-zsuzsa-kisfiaval-kristoffal-grimaszol.htmlAlig múlik el nap, hogy Berki Krisztián ne jelentkezne be valamelyik közösségi oldalon. Ma is így tett, de egyáltalán nem bánjuk, sőt, jót mulattunk! TV + Sztárok--Üzent a botrányt okozó apukának Gáspár Lacihttp://www.life.hu/sztarok/20160826-rtl-klub-x-faktor-botrany-bunda-gaspar-laci-mentor-uzent-az-apukanak.htmlPár napja röppent fel a hír, hogy egy elégedetlen apuka, akinek fia kiesett a mentorházból bundát kiáltott, és csalással vádolta meg az X-Faktor metorait és producerét. ByeAlex után most Gáspár Laci is elmondta véleményét az esetről. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.