Sarka Kata megszólalt - Valóban feltűnt kapcsolatukban a titokzatos harmadik?

Forrás: Facebook/Sarka Kata -
Sarka Kata Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sarka Kata és Hajdú Péter magánéleti válsága hetek óta a címlapokon van, az érintettek azonban csak nagyon ritkán szólalnak meg a témával kapcsolatban. A találgatások folyamatosak, pedig lehet, hogy még ők maguk sem tudják, együtt maradnak-e, vagy sem. 

"Nagyon nehéz időszak ez most az életemben, vagyis az életünkben. Sokan gondolták és gondolják rólunk ma is, hogy kifelé éltünk, de ez nem így van. Csak megosztottunk olyan pillanatokat másokkal, amelyekről úgy gondoltuk, hogy érdemesek rá. A házasságunkban, ahogy másokéban is, vannak hullámvölgyek és magaslatok is. A mostani helyzetről is azt gondolom, hogy elsősorban ránk tartozik..." – vallott a helyzetről Kata.

Forrás: Facebook/Sarka Kata

"Két kimenetele lehet a jelenlegi helyzetnek. Vagy elválunk, vagy együtt maradunk. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy mi lesz, de az biztos, hogy most nem együtt éljük az életünket. Én a távolságtartás híve vagyok, Peti inkább kibeszélő típus. Adtam is esélyt a beszélgetésre, de nem vezetett célra. Azt gondolom, hogy most az a legjobb, ha időt adunk egymásnak, és nem próbálunk meg erőszakosan pontot tenni a problémáink végére"tette hozzá, és arra a kérdésre, hogy egy harmadik fél feltűnése okozta-e a problémát, az alábbiakat válaszolta: "Maradjunk annyiban, hogy az én lelkiismeretem tiszta, és én költöztem el, tehát..."

Hoppá! Becsajozott Cristiano Ronaldohttp://www.life.hu/sztarok/20160919-szepsegkiralynobe-szerelmes-a-nok-balvanya.htmlÚjra szerelmes a Real Madrid sztárja! Szexi szépségkirálynő az új kiszemelt!TV + Sztárok--Tolvai Reni szexszel tartja formában magát?http://www.life.hu/sztarok/20160919-tolvai-reni-betekintest-engedett-a-maganeletebe-igy-tartja-formaban-magat-a-sztar.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal a dögös magyar énekesnőt, Tolvai Renit faggatta a magánéletéről, és a sztár véleményéről az edzésekkel kapcsolatban, sőt azt is elárulta, hogyan tartja formában magát. TV + SztárokOrigoVV Zsolti: " Ha ügyes vagy, szájjal is megcsinálhatod!" (18+)http://www.life.hu/sztarok/20160919-vv-zsolti-ovszerhasznalatra-tanitja-tinilanyat-es-vv-vivit.htmlA Való Világ 8. szériájáról bátran elmondhatjuk, hogy bővelkedik az abszurdabbnál abszurdabb helyzetekben. Ez a mostani is pontosan egy ilyen... TV + Sztárok--Pippa Middleton kitálalt: mindent elmesélt Katalin húgahttp://www.life.hu/sztarok/20160919-pippa-middleton-egy-vele-keszult-interjuban-mindent-elmeselt.htmlKatalin hercegnő 33 éves húgával nemrég egy hosszabb interjú készült a hamarosan megjelenő könyve kapcsán. Íme, az igazi Pippa! TV + SztárokOrigoKüszöbön az eljegyzés? Bikiniben próbálgatott gyűrűket Nicole Scherzingerhttp://www.life.hu/sztarok/20160919-kuszobon-az-eljegyzes-bikiniben-probalgatott-gyuruket-nicole-scherzinger-enekesno.htmlA világsztár és kedvese Olaszországban lazulgattak, itt kapták őket lencsevégre egy igen sokatmondó szituációban a szemfüles paparazzik. TV + Sztárok--Sarka Katán meglátszanak az elmúlt hetek problémáihttp://www.life.hu/sztarok/20160919-sarka-kata-mindig-csinos-most-viszont-kisse-fura-kulsovel-jelent-meg-foto.htmlKata egy sajtótájékoztatón tette tiszteletét, nem is akármilyen szettben. Az édesanyán meglátszanak az elmúlt hetek történései. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.