Titokzatos, 50 körüli férfi bukkant fel Sarka Kata mellett

Sarka Kata válás kirándulás Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Gyermekeivel, nagyobb baráti társasággal és állítólag egy titokzatos pasival töltötte az elmúlt napokat Sarka Kata. Állítja azonban: semmi köze a férfihoz, akivel együtt látták, azaz csupán a baráti körének tagja. 

"Azonnal felismertem Katát. Feltűnően jó volt a kedve, kiegyensúlyozottnak, boldognak tűnt, jókedvűen beszélt a gyerekeivel és egy ötven körüli férfival. Végig egymás közelében voltak, valamint a férfi fogta Kata kisfiának a kezét. Egyértelműen bizalmi viszony volt köztük. Olyat azonban nem láttam, ami arra engedne következtetni, hogy több is lenne köztük" – magyarázta a neve elhallgatását kérő olvasó-riporter a Blikknek. Az informátor a bécsi vidámparkban, a Praterban lett figyelmes Katáékra.

A lap megkereste Sarka Katát is, aki annyit mondott, hogy a képen látható férfi a baráti társaságuk egyik tagja. Hajdú Péter pedig egyáltalán nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Forrás: Facebook/Sarka Kata

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.