Amal Clooney igazi mintafeleség: meglátogatta George Clooneyt munka közben

Forrás: Elyxandro Cegarra / Citizenside / AFP -
filmforgatás George Clooney Amal Clooney
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Amal Clooney elég elfoglalt nő, hiszen emberjogi ügyvédként rengeteg munkája van. Ám tudja jól, a párkapcsolatára fontos, hogy elegendő időt szánjon. 

Valószínűleg látott maga körül már elég sok tönkrement házasságot Amal Clooney, ezért is dönthetett úgy, hogy az ő kapcsolata bizony nem fog a távolság miatt megromlani férjével. Amal és George Clooney a napokban ünnepelte második házassági évfordulóját, a csinos feleség pedig meglátogatta férjét munka közben.

Forrás: Elyxandro Cegarra / Citizenside / AFP

George épp Los Angelesben forgatja következő filmjét, a Suburbicon című vígjátékot. A színész a szünetekben nem unatkozott: ott volt vele felesége is. A 38 éves Amal természetesen szuperstílusos volt, annak pedig külön örülünk, hogy már közel sem annyira vékony, mint pár hónappal ezelőtt. Persze így is nádszálkarcsú a sztárfeleség, de legalább nem zörögnek a csontjai! A róla készül képeket itt megnézheted.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.