VV Zseraldin nem várta meg Tivyt, bepasizott

2016.10.19. 12:18

VV Zseri vasárnap kiesett a ValóVilágból, és úgy tűnik nagyon hamar sikerült elfelejtenie a villabéli partnerét. Facebook-sátusza szerint ugyanis kapcsolatban él!

Nagyon sok forró pillanaton van túl VV Zseri, hiszen többször kielégítették egymást Tivyvel a takaró alatt. A srác ezekért az együttlétekért áldozta fel a barátnőjét, de viszonyuk nem tarthatott sokáig, ugyanis Zseraldin vasárnap kiesett a villából. Kikerülése után szinte egyből konfliktusba is került a lány Tivy exével, aki számon kérte rajta, miért a foglalt kolbászra repült rá.

VV Zseraldin bajbanForrás: RTL Klub

Zseraldin akkor is hangsúlyozta, a villában csak a szexről szólt a viszonyuk, de ez köztük nem egy kapcsolat. Ezt bizonyítja az is, hogy a lány nem sokat várt a pasizással idekint. Mindössze néhány napja van csak a villa falain kívül, máris komoly barátot talált - szúrta ki a Blikk. A lány Facebook-státusza ugyanis megváltozott, és immár kapcsolatban él az egykori villalakó.

VV Zseri: "Nem szeretném, ha miattam feladná a játékot"
Zseraldin és Mici egymás szavába vágva küzdöttek a Való Világ párbaján, ami végül a szőke nehézbombázó győzelmével zárult. A párbaj után a Life.hu riportere a kiesett Zserit faggatta jövőbeli terveiről, valamint Tivyvel való kapcsolatáról is. Nézd meg, mit válaszolt az egykori villalakó!
VV TivyVV Zseraldinkapcsolat