Tivy élvezte, hogy élő adásban volt: Lassan szülte meg, kit visz párbajra!

valóvilág ValóVilág 8 VV Krisztián VV Tivy
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Azon gondolkoztam, hogyha Tivy közszereplő, akkor én mi vagyok" - így reagált Istenes Bence, miután Tivy közölte Ginával, hogy míg ő közszereplő, addig a lány egy senki. Ezzel épp azt próbálta "marketingelni", hogy nincs esélye ellene.

De persze nem is számít, hogy Gina erősebb, avagy sem, ugyanis őt a saját hibájából nem viheti ki, mert szabályt szegett, a lány pedig védettséget kapott.

Forrás: --

"Én nem történelmet írok, én akarok lenni a történelem" - közölte Tivy, aki pár nappal ezelőtt közölte, feladja a játékot, majd a hiszti után úgy döntött, hogy mégse. Ezután magára rakatta a haverjaival a zöld kendőt, most pedig megjelölte, kit visz ki. Előtte sajnos volt egy MONOLÓGJA is.

Nevekkel, városokkal, málnákkal indult a nagy beszéd, majd pedig Tivy elmondta, nem ért egyet a nézők döntésével,

annak ellenére, hogy ő hibázott az isten szerelmére.

Ezután Batmantől idézett, kereste a szavakat, kiderült, hogy nem tartja magát igazságosztónak,

majd pedig elnézést kért Ginától.

Voltak riválisok, anyukától idézés, majd Istenes Bence finom rámutatása, hogy lejár a műsoridő. Ezután végre Tiy kinyögte, hogy

KRISZTIÁNT viszi ki. Huh, nehéz szülés volt.

A nézők döntöttek: Tivy nagyon megszívtahttp://www.life.hu/sztarok/20161108-valovilag-8-vv-tivy-hibazott-es-elnyerte-bunteteset-nem-hivhatja-ki-ginat.htmlMint ismeretes, Tivy szabályt szegett, amikor sokakkal közölte, Ginát szeretné kivinni párbajozni. Most pedig elnyerte méltó büntetését. TV + Sztárok--Tivy szabályt szegett: Istenes Bence nagy bejelentést tett a ValóVilágbanhttp://www.life.hu/sztarok/20161108-istenes-bence-musorvezeto-nagy-bejelentest-tett-a-valovilag-8-ban.htmlTivy egy alapvető szabályt szegett meg. Bence a szabálykönyvből idézett, miszerint a kiválasztottnak tilos megneveznie, kit akar kihívni.TV + Sztárok--Tivy mindenkit meggyőzött, ő megy párbajoznihttp://www.life.hu/sztarok/20161106-valovilag-8-vv-tivy-mindenkit-meggyozott-o-megy-parbajozni.htmlIsmét kiválasztás volt a sötétség villájában. Megvan a párbajozó. TV + Sztárok--Mindenki nyugodjon le a... - Tivy nem adta fel a játékothttp://www.life.hu/sztarok/20161106-valovilag-8-vv-tivy-nem-adta-fel-a-jatekot-bennmaradt-a-villaban.htmlNagy volt a szája, mint mindig...TV + SztárokOrigoTivy: "1301-től 1308-ig volt király nélkül az ország"http://www.life.hu/sztarok/20161106-valovilag-8-a-het-aranykopesei-hetiklasszikusok-iskolahat.htmlLassan, de biztosan véget ér az iskolahét a villában, ami ha másra nem is, arra jó volt, hogy megmutassa, milyen sötétek és ostobák is az ország villalakói.TV + Sztárok--VV8: Tivy megzavarta Krisztiánt a kézimunkában (18+)http://www.life.hu/sztarok/20161105-valovilag8-tivy-megzavarta-krisztiant-es-micit.html Krisztián a hálóban esett neki Micinek, pontosabban a lány kényeztetésének, Tivy azonban rosszkor volt rossz helyen, így félbe kellett szakítani a lány kielégítését. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.