Ryan Reynolds: "Amint szexeltünk, tudtam, hogy ő az igazi!"

Forrás: Dimitrios Kambouris / Getty Images North America / AFP -
szex intim Blake Lively Ryan Reynolds
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kár azzal áltatni magunkat, hogy minden nagy szerelem egy pillantással kezdődik, amikor a két ember azonnal tudja, az Isten is egymásnak teremtette őket. Sokszor ugyanis nem a találkozás pillanata, hanem egészen más, mondjuk az első szex a sorsdöntő egy kapcsolatban. 

Mint oly sokan, Ryan Reynolds és Blake Lively sem az első találkozásukkor szerettek egymásba, sőt! A filmsztár nemrég a GQ Mgazainnak besimerte,

náluk bizony az első szex után dőlt el minden:

ekkor ugyanis végérvényesen beleszeretett a gyönyörű színsznőbe, és azonnal tudta, Blake az igazi számára.

Ryan Reynolds és Blake Lively Forrás: Dimitrios Kambouris / Getty Images North America / AFP

A pár egyébként évekkel az első randijuk előtt már ismerte egymást, jóban is voltak, ám egyikük sem volt szingli. Reynolds előző felesége Scarlett Johansson volt, Blake pedig egykori filmbeli partnere, Penn Badgley kedvese volt. Amikor mindketten szakítottak, megejtették azt a bizonyos randit, azóta pedig ők lettek Hollywood álompárja két gyerekkel, és szupercuki Insta posztokkal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.