Curtis összejött volt kedvesével: kezd újra lángolni a szerelem

szerelem Curtis kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Valamivel több mint egy hónapja tette közzé a hírt Curtis, miszerint egy év házasság után szétválnak útjaik feleségével. A rapper azonban kezd rájönni, hogy még mindig szerelmes Csillába, ezért titkos randevúra hívta.

Mindenkit meglepett a hír, miszerinty Curtis és Csilla úgy döntöttek, véget vetnek a kapcsolatuknak. Egy év házasság után határoztak a szakítás mellett, a rapper Facebook-oldalán osztotta meg a szomorú hírt rajongóival. Azóta már meg is próbált továbblépni a sztár, nem sok sikerrel: belátta, hogy ő még mindig szereti a feleségét.

Curtis randevúra hívta volt szerelmét: ismét alakul köztük a románc Forrás: Curtis / Facebook

Magányát edzésbe fojtotta, így próbálta elterelni figyelmét arról az űrről, amit Csilla hiánya okozott. Több hétnyi szünet után azonban a felesége megjelent Curtis egyik koncertjén, akkor ismét elindult köztük valami, azóta pedig mindennap találkoznak a zenész lakásán! Curtis elmondása szerint ő és felesége is azon van, hogy kibéküljenek, de szeretnék ezt a nyilvánosság kizárásával véghezvinni. "Jó úton haladunk..." - mondta a rapper a Red Carpet stábjának.

Magyar hírességek, akik 40 év felett vállaltak gyermeket http://www.life.hu/sztarok/20161122-edesanyak-akik-negyven-eves-koruk-utan-szultek-liptai-claudia-es-jakupcsek-gabriella.htmlEgy újszülött érkezése mindig nagy öröm a családban. Vannak, akik fiatalon, mások kicsit később vállalják, hogy bővüljön a család. A magyar sztárvilágban több olyan édesanya is van, aki a negyedik X után hozta világra a gyermekét. TV + Sztárok--Stohl András szorong a halál gondolatátólhttp://www.life.hu/sztarok/20161124-oszinten-meselt-felelmeitol-stohl-andras.htmlStohl András teljes őszinteséggel mesél a halállal kapcsolatos gondolatairól. TV + SztárokOrigoHoppá! Gáspár Evelin újra megmutatta szíve választottjáthttp://www.life.hu/sztarok/20161124-gaspar-evelin-megmutatta-szerelmet.htmlGáspár Evelin élete minden tekintetben tökéletes: sikerült megszabadulnia súlyfeleslegétől, és a szerelem is rátalált. Bár Evelin párjával nem gyakran mutatkozik, mindenki szerencséjére olykor azért tesz kivétel. TV + SztárokOrigoPintér Tibor szerelme élő adásban volt kedveséről mesélthttp://www.life.hu/sztarok/20161124-pinter-tibor-szerelme-kinos-helyzetbe-hozta-maguka-elo-adasban.htmlPintér Tibor néhány héttel ezelőtt esett szerelembe, azóta is szárnyal a boldogságtól. TV + SztárokOrigoElmebeteg nő zaklatta Árpa Attiláthttp://www.life.hu/sztarok/20161124-elmebeteg-no-zaklatta-arpa-attilat-hallos-betegnek-adta-ki-magat.htmlSzívdöglesztő és egyedülálló: ilyen férfiak után bomlanak a nők, ráadásul Árpa Attila még ismert is, így nem csoda, hogy rengeteg női rajongója akad. Sokan szeretnének a közelébe férkőzni, de van, aki túl messzire is képes elmenni... TV + SztárokFotó: Bielik István - OrigoA szivacstól retteg Jennifer Lawrence színésznőhttp://www.life.hu/sztarok/20161124-egy-kurt-vonnegut-kotetben-olvasott-dologtol-retteg-jennifer-lawrence-szineszno.htmlNem a pókoktól vagy az extrém dolgoktól retteg Jennifer Lawrence: nemrég a színésznő elárulta, mitől fél különösen a legrosszabb rémálmaiban. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.