Pintér Tibor megszólalt a szakításról: nem illettek össze Beával

Forrás: Facebook/Fem3Café -
boldogság Pintér Tibor szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Pintér Tibor és egykori barátnője, Bea nemrég vállalták fel a kapcsolatukat, de sajnos rövid szerelmük véget ért. Erről először Bea nyilatkozott Facebook-oldalán, most pedig Pintér Tibor is megszólalt. Kiderült, hogy néhány fontos dolgot nem tudott megadni a nőnek.

Álomkapcsolatnak indult, de szakítás lett a vége, nem is olyan hosszú idő után. Kiderült, hogy Pintér Tibor és barátnője, Bea nem egymáshoz valók. Hiába próbálkoztak, nem működött, ráadásul Tenya néhány fontos dolgot képtelen volt megadni a nőnek, aki így végül a távozás mellett döntött.

Pintér Tibor nyilatkozott a szakításról Forrás: Facebook/Fem3Café

"Szokták mondani, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat, és nálunk is ekkor derült ki, nem vagyunk egymáshoz valók. Persze kívülről romantikusnak tűnik, amikor a cowboy elvágtázik a naplementében, de hogy ez sikerüljön, előtte akár napi négy-öt órát is kell gyakorolni a lóval. Ugyan Bea alkalmazkodó típus, de az, hogy

én éjfél előtt nem vagyok otthon, ráadásul reggeltől estig az állatparkkal foglalkozom, vagy a színházi dolgokat intézem, illetve fellépek, az már neki sok volt.

Persze nő legyen a talpán, aki ezt tolerálni tudja"árulta el a Blikknek Pintér Tibor hozzátéve, hogy Bea számára lényeges dolgokat nem tudott biztosítani.

"Tudtam, hogy ő szeretne férjhez menni, gyereket szülni, de én ezt jelen pillanatban nem tudtam neki garantálni.

Igaz, ezt legalább őszintén elmondtam neki, ellentétben korábbi esetekkel, amikor néha hajlamos voltam áltatni a nőket. Ő eleinte azt mondta, megpróbálja, de mivel nem tudom boldoggá tenni, a távozás mellett döntött" – árulta el a színész, aki úgy véli, a válása, lábtörése és most a szakítása nem véletlenül következett be.

"Lehet, most visszakapom, hogy néha tettem némi rossz fát a tűzre"

– árulta el a színész, aki hozzátette, most rengeteg nő veszi őt körül, de szeretne a munkájára koncentrálni. "Lehet, most jobb is nekem a minőségi egyedüllét, mint egy olyan párkapcsolat, amelyben túl sok a harc" – véli a színész.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.