Eva Mendes fél év után újra nyilvánosság előtt mutatkozott

Forrás: AFP/Angela Weiss -
Ryan Gosling színésznő Eva Mendes
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Már nagyon sokan hiányolták a csinos sztárt, de most végre visszatért.

A színésznő a New York & Company áruház megnyitóján tette tiszteletét 6 hónapnyi kihagyás után. A Miamiban rendezett eseményre Eva egy gyönyörű türkiz ruhát választott, melyből az egyik válla is kilátszott. A csodás ruhakölteményhez egy színes övet vett fel, és nem meglepő módon fantasztikusan nézett ki.

Eva Mendes végre ismét a nyilvánosság előtt mutatkozott Forrás: AFP/Angela Weiss

Állítása szerint a második gyermekük születése után már nehezebben tudta visszaszerezni régi formáját, de szerencsére Evanak nincs miért szégyenkeznie. Azt is bevallotta, hogy ezt csak úgy tudja elérni, ha odafigyel a táplálkozásra, és semmilyen gyorskajának nem enged teret a mindennapjaiban.

A sztáranyuka komoly meghurcoltatásban részesült, miután nem vett részt az Oscar-gálán, pedig párja, Ryan Gosling is a jelöltek között volt. Ezt akkor azzal magyarázta, hogy szívesebben tölti az idejét otthon a gyerekekkel, mint a vörös szőnyegen, bár ezzel a válasszal nem mindenki volt megelédegve. Eva friss fotóját itt tudod megtekinteni.

Nyílt levél Eva Mendesnek, amiért nem jelent meg az Oscaron

Egy hét telt el a 2017-es Oscar-gála óta, megoldódni látszik a La La Land–Moonlight fiaskó, és lassan, de biztosan felfogjuk azt is, hogy a Mindenki bizony tényleg hazahozott egy szobrocskát Los Angelesből. Egyvalamin azonban képtelen vagyok túllendülni. Méghozzá azon, hogy Eva Mendes nem kísérte el Ryan Goslingot a rendezvényre. És ugyan beolvasni nem tudok neki, önmagam megnyugtatására leírom, mi a problémám.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.