Simon Kornél Janicsák Veca
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Közeleg A Nagy Duett fináléja, holnap este kiderül, melyik sztárpár nyeri a TV2 műsorát. Akik alulmaradnak, azok sem fognak csüggedni, hiszen csodálatos barátságok köttettek, melyek nem szakadnak meg a show végeztével.

Csipa legutóbb Mádai Vivienről áradozott, Emilio Ábel Anitáról, most pedig Janicsák Veca mondta el, hogy nem akar elszakadni partnerétől, Simon Kornéltól. "Kornél barátságát A Nagy Duettnek köszönhetem, ő nagyon hiányzik majd, ha véget ér a műsor. Elfoglaltak vagyunk, de nem szeretnénk elengedni egymás kezét. Úgy tervezzük, összehozzuk a családokat, én pedig szeretném megnézni őt a színházban is" - mondta Veca a Borsnak, aki számára nem a végső győzelem a fontos a versenyben.

Janicsák Veca és Simon Kornél Forrás: Janicsák Veca

Janicsák Veca hosszú hetek óta van távol a családjától vasárnap esténként, ilyenkor egyéves kislányára, Emmára főként az apukája vagy Veca édesanyja vigyáz - írja a lap. "Emma még nem igazán tévézhet, de volt rá példa, hogy megnézhetett minket A Nagy Duettben" - mesélte a boldog anyuka, aki fontosnak tartja, hogy kislányával minden héten tudjanak baba-mama napot tartani.

Lesd meg a bikiniben heverésző Görög Zitát!http://www.life.hu/sztarok/20170603-gorog-zita-bikiniben.html"Instead of mowing #fűnyíráshelyett #márkiengedtemalevegőt #sun #summer #bikini #tavalyibikini #tegnapvettemújat #hogynelegyekciki" - írta ki Instagramjára Zita. TV + Sztárok--Álomszép fürdőruhás képen tündököl Mádai Vivienhttp://www.life.hu/sztarok/20170603-madai-vivien-kisfiaval-strandol.htmlMádai Vivien kisfiával strandolt, és közben készült róluk egy nagyon édes fotó.TV + SztárokOrigoVV Mici bikiniben szexizikhttp://www.life.hu/sztarok/20170603-vv-mici-bikiniben.html Ahogy arról korábban a Life.hu bezsámolt, Hódi Pamela bikinitestet villantott Törökországban, Gáspár Evelin pedig álomalakot az Instagramján. Iszak Eszti a popsijával hódít, míg Hosszú Katinka tónusos testét sütteti egy pálmafa alatt. Dér Heni a kebleire fókuszál, és szerencsére VV Mici is posztolt... TV + Sztárok--Hosszú Katinka örült, hogy késik a gépük hazahttp://www.life.hu/sztarok/20170603-hosszu-katinka-orult-hogy-nezhette-a-cavs-meccset.htmlMint ismeretes, Hosszú Katink él-hal az amerikai kosárlabdáért, így külön örült annak, hogy késett a járatuk, és csak később kellett csak elindulniuk Magyarországra.TV + Sztárok--Németh Kristóf minden pénzét kockára teszihttp://www.life.hu/sztarok/20170603-nemeth-kristof-mindent-egy-lapra-tesz-fel.htmlNémeth Kristóf kemény éven van túl, de elmondhatja, hogy valóra váltotta az álmát. Megalapította ugyanis a saját színházát. Nem titok, hogy emiatt tönkrement a kapcsolata, és mélyen a zsebébe is kellett nyúlnia, hiszen saját pénzét ölte a vállalkozásba.TV + SztárokVajna Timi: "Andy a tapasztalataival segít"http://www.life.hu/sztarok/20170603-vajna-timi-interjut-adott.htmlVajna Timi miközben már az USA-ban éli életét, hazalátogatott Magyarországra.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.