Angelina Jolie a válásról: a zuhanyzóban zokogott

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini -
Brad Pitt válás Angelina Jolie
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Angelina Jolie és Brad Pitt válása még mindig az első számú téma Hollywoodban, megszólalni viszont eddig csak a színészt hallhattuk, legalábbis hosszabban. Ezúttal azonban Angelina Jolie mondta el, hogyan élte át azt az időszakot: nem sírt a gyerekek előtt, csak a zuhanyzóban.

Mindenki tudja, hogy Angelina Jolie és Brad Pitt kapcsolata tavaly nyáron tönkrement, válásuk elég viharosan indult. Több furcsa vád is megjelent Brad Pitt-tel szemben, a többi között az, hogy bántalmazta a gyerekeit. Az esetet kivizsgálták, a színészt viszont nem találták bűnösnek, az viszont igaz volt, hogy alkoholproblémákkal küzdött. Ezt ő maga vallotta be a GQ magazinban, néhány róla készült furcsa fotó kíséretében.

Angelina Jolie a zuhany alá rejtőzött: ott zokogott, hogy gyermekei ne lássák! Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

Ezúttal Angelina Jolie szólalt meg a válásról, ami neki sem volt egyszerű: magára maradt hat gyerekkel, akik előtt nem eshetett szét. Nem is tette.

A dolgok rosszra fordultak"

„Nem ezt a szót akartam használni. A dolgok egyre nehezebbek lettek"
„Az életmódunk nem volt rossz, nem ezt volt a probléma. Ez inkább egyike azoknak a csodálatos lehetőségeknek, amiket adni tudunk a gyerekeinknek"Vanity Fair

Szilágyi István fia 5 évet kaphat apja összeveréséérthttp://www.life.hu/sztarok/20170727-ot-evet-kaphat-szilagy-istvan-fia-apja-osszevereseert.htmlVádat emeltek Szilágyi István fia ellen, mivel az ügyészség megalapozottnak találta a gyanút. Péter úgy összeverte az apját, hogy annak több bordája is eltört. Azóta nem engedték haza a fiút. TV + Sztárok--Cooky megmutatta új barátnőjét - Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170727-cooky-megmutatta-uj-baratnojet.htmlCooky boldogabb, mint valaha új barátnője oldalán, akit már az édesanyjának is bemutatott. A szerelmesek már együtt is laknak és hamarosan közösen utaznak el Franciaországba. TV + SztárokOrigoKözös fotón szerepel Básti Juli és Kulka János http://www.life.hu/sztarok/20170727-kulka-janos-es-basti-juli-kozos-foton-szerepel.htmlRégóta nem láttunk már friss fotót Kulka Jánosról, de a most napvilágra került felvételen szuper jól néz ki a színész. TV + SztárokOrigoKis Gabriella, a Nemzet Szépe daganatos betegeknek ajándékozza hajáthttp://www.life.hu/sztarok/20170727-kiss-gabriella-daganatos-betegeknek-ajandekozza-hajat.htmlKiss Gabriella maga is átesett egy daganatos megbetegedésen, ráadásul ápolónőként dolgozik, így pontosan tudja, min mennek keresztül ezek az emberek. Úgy döntött, szeretne még többet segíteni, ezért levágatja haját és a betegeknek adja. TV + SztárokOrigoKlapka György kitagadott fia megkapta örökségét: le is kapcsolták a rendőrök!http://www.life.hu/sztarok/20170727-klapka-gyorgy-kitagadott-fiat-orokolt-autojaval-kapcsoltak-le-a-rendorok.htmlKlapka György örökségét sikerült elosztaniuk, és az Aranyember akarata ellenére senki nem maradt ki. Az ifj. Klapka György is részesült a vagyonból, de kisebb balszerencsét hozott neki az egyik örökölt autója: egyből lekapcsolták a rendőrök.TV + SztárokOrigoGáspár Evelin luxusautót villantott - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170727-gaspar-evelin-luxusautot-posztolt-foto.htmlGáspár Győző felesége, Bea a napokban mesélte a nyilvánosság előtt, hogy milyen szörnyű körülmények között tengetik a mindennapjaikat. Ám Evelin arcpirító luxusban készült képei pont ennek ellenkezőjéről árulkodnak... TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.