Détár Enikő nem hitte, hogy egyszer ilyen boldog lesz

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Détár Enikő szerelem kapcsolat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Détár Enikő már 4 éve alkot egy párt Péterrel, sőt, már közös otthonuk is van, amiben mindketten nagyon boldogok. 

Détár Enikő bevallotta, hogy a válása idején nem is mert elképzelni hasonló boldogságot sem a mostanihoz képest. Aztán nem sokkal később megismerte Pétert, akivel azóta is tökéletes harmóniában élnek.

"Tényleg remekül működünk együtt, talán, mert állandóan nevetünk. Elviseli a kisebb rigolyáimat, sőt figyel is ezekre, de alapvetően nagyon romantikus típus, aki mindig meglep valami aprósággal" - mesélte a műsorvezető.

A közös házukról is szó esett, amelyet együtt álmodtak és valósítottak meg. Minden közös elképzelések alapján készült azt is figyelembe véve, hogy a gyerekeik is otthonosan érezhessék magukat a házban.

Détár Enikő párkapcsolata kiegyensúlyozott és boldog Fotó: Polyák Attila - Origo

"A telket tavaly vettük, arra építkeztünk, és úgy alakítottuk ki az életünket, hogy Péter két kiskorú gyerekének is legyen külön élette nálunk, na és persze az én fiamnak, Zsebinek is. Fontos, hogy mindenki tényleg az otthonának tekintse a kis zugunkat. Mivel közös gyerekünk már biztosan nem lesz, szeretnénk, ha ők jól éreznék magukat nálunk" - folytatta tovább Enikő.

Az 53 éves színésznő bevallotta, hogy esküvőt már nem tervez, de azért egy áldást mégis csak szívesen venne:

"Ha egy csodaszép templomban egy pap áldást adna ránk, annak kifejezetten örülnék, de egyelőre nem tervezünk semmi hivatalosat" - írta meg a Best.

Ebbe a házba költözött Détár Enikő és párja

Détár Enikő nehezen viselte, hogy a válása után nem volt saját otthona. Most párjával, Péterrel építkezésbe kezdtek. Új otthonuk feleakkora, mint a régi, még sok minden hiányzik, de a színésznő 3 év után újra nyugodt. Olvass tovább itt...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.